ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK, ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ és esemény szabályat

Hatályos 2026.02.02-től

Társaságunk weboldalának felkeresése, termékünk megrendelése, a Társaságunk által szervezett eseményre történő jelentkezés, illetve a nekünk való üzenetküldés során Társaságunk – a hatályos adatvédelmi jogszabályok alapján –  személyes adatokat kezel Önnel (Felhasználó, adatkezeléssel érintett) kapcsolatban.

Társaságunk kijelenti, hogy a Felhasználó által a Társaság rendelkezésére bocsátott személyes adatokat kizárólag abból a célból kezeli, amihez a Felhasználó hozzájárult.

Társaságunk – mint Adatkezelő – kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak, így különösen, de nem kizárólagosan: 
– a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról (a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény) szóló 1992.évi LXIII. törvényben; 
– az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.) szóló 2001. évi CVIII. törvényben; 
– a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.) szóló 2008. évi XLVIII. törvényben, valamint 
– az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben és az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében (a továbbiakban: GDPR vagy Általános Adatvédelmi Rendelet) 
meghatározott elvárásoknak.

Társaságunk elkötelezett Felhasználói és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Társaságunk a személyes adatokat bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Társaságunk adatkezelési gyakorlatát a jelen Adatkezelési tájékoztató tartalmazza. 

A Társaságunk adatkezelésével kapcsolatos tájékoztatás folyamatosan elérhető, a Társaság által üzemeltetett www.hokisziv.hu weboldal kezdő oldalának láblécében.

1. Ki kezeli az Ön személyes adatait és hogyan tud bennünket elérni?

Cégnév: HOCKEY STARS STUDIO Kft.
Székhely:1068 Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 2/4.
Nyilvántartó hatóság:          Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám:01-09-402470
Adószám:32010606-1-42
E-mail cím:info@hockeystarsstudio.eu
Honlap cím:www.hokisziv.hu
Ügyfélszolgálat elérhetősége:+36-30-703-6672
Ügyfélszolgálat e-mail címe:info@hockeystarsstudio.eu
Panaszkezelés helye és elérhetősége:1068 Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 2/4.
info@hockeystarsstudio.eu
Tárhelyszolgáltató neve:DOTROLL Kft.
Tárhelyszolgáltató címe:1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.

(a továbbiakban: „Társaság”, „Adatkezelő”)

Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a személyes adatainak kezelése és feldolgozása során a hatályos adatvédelmi jogszabályok értelmében Adatkezelőnek minősül.

Amennyiben személyes adatainak kezelésével kapcsolatban további kérdése lenne, kérjük forduljon Társaságunk adatvédelmi tisztviselőjéhez az info@hockeystarsstudio.eu e-mail címen vagy a fent megadott telefonszámon.

2. Mi számít személyes adatnak?

Személyes adat egy azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármilyen adat. Így például személyes adatnak minősül az Ön neve, lakcíme, eseményre történő jelentkezés esetén az eseményen résztvevő játékos neve, születési ideje, sportegyesület neve, korosztálya, pozíciója, mez száma, jégkorong tudás szintje, valamint a nekünk küldött üzenet tartalma, vagy a megrendelésének adatai.

Nem minősül személyes adatnak a nem természetes személy adata. Vagyis egy cégre, intézményre, közhivatalra, egyesületre vonatkozó adatok (így például a cég neve, elérhetőségei, vagy egy cég által leadott megrendelés adatai) nem tartoznak a személyes adat fogalma alá. Szintén nem tartozik ide az olyan adat, ahol az érintett nem azonosítható, vagyis az anonimizált vagy statisztikai adat.

3. Milyen kategóriájú személyes adatokat és milyen célból kezelünk?

Az adatkezelés a Felhasználók önkéntes, tájékozott és kifejezett hozzájárulása alapján történik, a www.hokisziv.hu internetes weboldalon regisztrált, ill. az oldalon kínált szolgáltatásokat igénybe vevő Felhasználók esetében. Amennyiben Ön bármely személyes adatát eljuttatja Társaságunkhoz, ezzel hozzájárulását adja ahhoz, hogy azt Társaságunk – az ügylet jellege által meghatározott célból és ideig – nyilvántartsa és kezelje.

Felhasználói fiók
A felhasználói fiók elkészítése során Ön továbbítja nekünk – így Társaságunk kezeli – az Ön
– e-mail címét, 
– felhasználónevét (ami egyben a megjelenítendő név is),
– a felhasználói fiókba való belépéshez megadott jelszavát.

Emellett a felhasználói fiókban további információkat is megadhat – így ezen információk megadása esetén Társaságunk kezeli – az Ön: 
– nevét,
– szállítási adatait (szállítási név és cím. A szállítási név különbözet a fiókban megadott névtől, a szállítási cím különbözhet a számlázási címtől), 
– számlázási adatait (számlázási név, cím, telefonszám és e-mail cím. A számlázási név és az e-mail cím különbözet a fiókban megadott névtől és e-mail címtől, a számlázási cím különbözhet a szállítási címtől).
Adatkezelés célja: a felhasználó azonosítása, a felhasználói fiók létrehozása és kezelése.

A felhasználó fiók létrehozásával lehetővé válik, hogy a Felhasználónak csak egyetlen alkalommal kell megadnia az adatait és nem minden egyes vásárlás során. Bizonyos szolgáltatások a weboldalon kizárólag regisztrált felhasználók számára érhetőek el. Ilyen szolgáltatás a várólista. Kényelmi szolgáltatás keretében a Felhasználó a felhasználói fiókba belépve megtekintheti, módosíthatja vagy törölheti saját adatait. Törlés esetén az adatok nem állíthatóak helyre. A felhasználó által megadott adatok pontatlanságáért és valótlanságáért Társaságunk nem vállal felelősséget.

Termék vásárlása
Amennyiben Ön megrendeli a Társaság valamely termékét, úgy a megrendelés teljesítéséhez, az azzal kapcsolatos értesítések kiküldéséhez, valamint a megrendeléssel összefüggésben felmerülő egyéb esetek teljesítése (megrendelés törlése,  visszáru) érdekében kezeljük az Ön
– számlázási nevét,
– számlázási címét,
– számlázási címhez megadott e-mail címét,
– számlázási címhez megadott telefonszámát,
– számlázási címhez megadott cégnevet és adószámot (amennyiben megadásra került),
– szállítási címhez megadott nevet,
– szállítási címet,
– a megrendelt termék nevét, jellemzőit, valamint
– minden olyan további kérés tartalmát, amelyet Ön a megrendelése kapcsán Társaságunkhoz eljuttat (pl.: ami a „Rendelés jegyzetek” mezőbe kerül beírásra).

Ebben az esetben az adatkezelés célja a megrendelés pontos, az Ön igényeit legteljesebb mértékben kielégítő teljesítése, valamint az Önnel való kapcsolattartás annak érdekében, hogy értesíthessük a megrendelt termékkel kapcsolatos tudnivalókról és a megrendelésének állásáról.

Mindezeken felül – amennyiben rendelkezik felhasználói fiókkal – kezeljük a felhasználói fióki adatait (fiók azonosító, felhasználónév) annak érdekében, hogy a megrendelését össze tudjuk kapcsolni a fiókjával és a felhasználói fiókba belépve a Rendelések menüpont alatt nyomon tudja követni a rendelésének aktuális státuszát.

Eseményre szóló jegy vásárlása (jelentkezés a Társaságunk által szervezett eseményre)
Amennyiben Ön megvásárolja a Társaságunk által szervezett eseményre szóló jegyet (és ezzel jelentkezik az adott eseményre), úgy a szerződés teljesítéséhez (beleértve az eseményen történő részvétel regisztrálását, a részvétel megszervezését és az esemény lebonyolítását), a megrendelés teljesítéséhez kapcsolódó értesítések kiküldéséhez (eseménnyel kapcsolatos változások, elmaradás, időpontváltozás stb.), valamint az eseményen résztvevők beléptetéséhez, várólistára történő feliratkozáshoz kezeljük az Ön 
– számlázási nevét,
– számlázási címét,
– számlázási címhez megadott e-mail címét,
– számlázási címhez megadott telefonszámát,
– számlázási címhez megadott cégnevet és adószámot (amennyiben megadásra került),
– az esemény nevét, jellemzőit, amelyre jelentkezik,
– az eseményen résztvevő játékos
– nevét,
– sportegyesület nevét (ahol az eseményen résztvevő játékos jégkorongozik),
– születési dátumát,
– korosztályát (U8, U10 stb.) (amely korosztályban az eseményen résztvevő játékos jégkorongozik),
– pozícióját (mezőnyjátékos, kapus),
– tudás szintjét,
– mez számát (amely számmal az eseményen résztvevő játékos az egyesületben jégkorongozik),
– magasságát (a mez méretének meghatározásához),
– az eseményen résztvevő játékos játékának statisztikai adatait, amelyek az adott eseménynél a játékos fényképével együtt megjelenítésre kerülhetnek a weboldalon, valamint a HSS Mobilapplikáción:
– mezőnyjátékos esetén: kapura lövések száma, gólok száma, assist-ok száma,
– kapus esetén: kapura lövések száma, kivédett lövések száma, ki nem védett lövések száma,
– valamint az ezen adatokból készített kimutatások.
– az eseményen résztvevők fényképét, valamint
– minden olyan további kérés tartalmát, amelyet Ön a megrendelése kapcsán Társaságunkhoz eljuttat (pl.: ami a „Rendelés jegyzetek” mezőbe kerül beírásra).

Ebben az esetben az adatkezelés célja az eseményen történő részvétel pontos, az Ön igényeit legteljesebb mértékben kielégítő teljesítése, az esemény megszervezése és lebonyolítása, az esemény eredményeinek pontos dokumentálása, valamint az Önnel való kapcsolattartás annak érdekében, hogy értesíthessük az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókról és az esemény állapotáról

Mindezeken felül – amennyiben rendelkezik felhasználói fiókkal – kezeljük a felhasználói fióki adatait (fiók azonosító, felhasználónév) annak érdekében, hogy a megrendelését össze tudjuk kapcsolni a fiókjával és a felhasználói fiókba belépve a Rendelések menüpont alatt nyomon tudja követni a rendelésének aktuális státuszát.

A Társaságunk által szervezett eseményre történő jelentkezéssel Ön elfogadja, hogy az esemény ideje alatt az eseményen résztvevőkről kép és hangfelvételek készülhetnek, a kép és hangfelvételek készítéséhez és felhasználásához időbeli korlát és bármely anyagi ellentételezés nélkül hozzájárul. Ezzel Ön elfogadja, hogy a résztvevőkről készült képeket, felvételeket reklámfilmben és más médiában promóciós célra Társaságunk felhasználhatja. Tudomásul veszi, hogy az esemény megrendezésének helyszínéül szolgáló helyszínen és a létesítményben külsős biztonsági kamerák felvételeket készíthetnek.
Ebben az esetben az adatkezelés célja az esemény lebonyolítása, marketing tevékenység, az esemény statisztikai adatainak megjelenítése.

Csomagküldés
Termék megrendelése esetén – amennyiben Ön a Terméket házhozszállítással rendelte meg – a csomag kiküldéséhez Társaságunk kezeli a 
– szállítási címhez megadott nevét,
– szállítási címét,
– cég nevét (amennyiben megadásra került),
– minden olyan további kérés tartalmát, amelyet Ön a szállításra vonatkozóan Társaságunkhoz eljuttat (pl.: ami a „Rendelés jegyzetek” mezőbe kerül beírásra).

Számlázás
A termék, illetve eseményre történő jelentkezés esetén az eseményre szóló jegy megvásárlásáról Társaságunk a hatályos jogszabályoknak megfelelően számlát állít ki Önnek. A számla kiállításához Társaságunk kezeli a
– számlázási nevét,
– számlázási címét,
– a számlázási címhez megadott e-mail címét,
– a számlázási címhez megadott cégnevet és adószámot (amennyiben megadásra került),
– a megrendelt termék / esemény nevét és jellemzőit, valamint árát.
Az adatkezelés célja: a vásárlási tranzakciókhoz tartozó számviteli bizonylat kiállítása és a jogszabályokban foglalt határidőben történő megőrzése.

Jótállás
Termék megrendelése esetén – amennyiben Társaságunk a megrendelt termékre jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra kötelezett – úgy a jótállási igények teljesítéséhez (az igény jogosságának megállapításához, valamint az érintett termék vagy szolgáltatás azonosításához) a Társaság kezeli az Ön nevét, címét, a megrendelésének adatait, a jótállási jegy és/vagy a számla adattartalmát, valamint a jótállási igény tartalmát.

Annak érdekében, hogy a jövőbeli jogvitákat megelőzzük, illetve jogvita esetén bizonyíthassuk a tényeket, a szerződéskötés meghiúsulását, a szerződés teljesítését, illetőleg a szerződés megszűnését követően nem törölt személyes adatait a Társaság a szerződéskötés meghiúsulását, illetőleg a szerződés megszűnését követő öt évig, vagy a kapcsolódó számlára vonatkozó adó megállapításához való jog elévüléséig megőrzi. A jelen pont szerinti adatkezelés célja, hogy a Társaság a szerződésből eredő esetleges jogait, követeléseit érvényesíthesse, illetőleg védekezhessen az ilyen jogi igények, követelések előterjesztése esetén.

A weboldal működése során technikailag rögzítésre kerülő adatok
Társaságunk weboldala webáruházként működik. Társaságunk weboldalának felkeresése során a technikailag rögzítésre kerülő adatok a Felhasználó bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szolgáltatás igénybevétele során generálódnak, és melyeket az Adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként naplóz (pl. IP cím, session ID). Az internet működéséből adódóan az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer a Felhasználó külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül – az internet használatával – automatikusan naplózza. Az internet ezen automatikus szerver-kliens kommunikációk nélkül nem működik. Ezen adatok egyéb Felhasználói személyes adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók. Az adatokhoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá. A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő napló-fájlok a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. 

Ezeket az adatokat csak és kizárólag statisztikai céllal gyűjthetjük, azokat személyek azonosítására stb. nem használjuk fel, másnak át nem adjuk.

Süti (Cookie) kezelés
Társaságunk, illetve a Társaságunk számára tárhelyszolgáltatást nyújtó DOTROLL Kft. a testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén rövid kódrészletet, ún. sütit (cookie-t) helyeznek el és olvasnak vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

Erről a tényről az oldal első megnyitásakor tájékoztatjuk Önt, Ön a tájékoztatás tudomásul vételét megerősítheti és ezzel hozzájárulását adja az adatainak kezeléséhez.

A sütik elhelyezése nélkül a webáruház nem működik helyesen, mivel ez a kódrészlet tárolja az Ön kosarának tartalmát, a korábban megnézett termékeket stb. 

A weboldalunk által elhelyezett sütik az Ön számítógépén vannak tárolva, így azokat Ön bármikor törölheti, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, cookie vagy süti megnevezéssel van lehetőség.

A sütik kezelésével kapcsolatos további részletekért kérjük tájékozódjon a Cookie (Süti) kezelési szabályzatban

Az adatkezelés célja a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a felhasználók azonosítása, nyomon követése, webanalitikai mérések. 

Üzenetküldés
Társaságunk weboldalán található kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül lehetőség van nekünk üzenetet küldeni. Az üzenet küldése során Társaságunkhoz kerül az üzenetküldő űrlapon megadott valamennyi adat:
– név, 
– e-mail cím, 
– telefonszám,
– üzenet tartalma
Adatkezelés célja: ezeket az adatokat Társaságunk az üzenet megválaszolása érdekében kezeli.

Ügyféllevelezés (e-mail)
Amennyiben Ön e-mail-en keresztül lép Társaságunkkal kapcsolatba, akkor Társaságunk kezeli a küldő nevét, e-mail címét, dátum / időpont adatokat és minden más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatot.
Az adatkezelés célja: ezeket az adatokat Társaságunk az e-mail megválaszolása érdekében kezeli.

Emlékeztető üzenet
Eseményre történő jelentkezés esetén a Társaság az esemény előtti napon SMS üzenetben értesítést küldhet a Vevőnek, a Vevő fióki regisztrációnál megadott telefonszámára, emlékeztetve a Vevőt a közelgő eseményre, amelyre jelentkezett.
Az SMS üzenet kiküldéséhez Társaságunk kezeli az Ön telefonszámát, valamint az esemény nevét, jellemzőit, amelyre jelentkezett.
Az adatkezelés célja az eseményen történő részvétel pontos, az Ön igényeit legteljesebb mértékben kielégítő teljesítése, az esemény megszervezése és lebonyolítása, az Önnel való kapcsolattartás annak érdekében, hogy ne feledkezzen meg az eseményről.

Elektronikus hírlevél
Társaságunk a termékeinkkel és a megrendezésre kerülő eseményekkel kapcsolatos hírekről, az Önt esetleg érdeklő tudnivalókról és érdekességekről, valamint a Társaságunk által nyújtott legújabb kedvezményekről és akciókról hírlevelet küld azoknak, akik a hírlevélre feliratkoztak. A hírlevél küldés során Társaságunk kezeli az Ön e-mail címét, valamint nevét, amennyiben rendelkezik fióki regisztrációval és a fiókban megadta ezeket az adatok. 

A felhasználó jogosult a hírlevélre feliratkozottak listájáról bármikor, térítésmentesen leiratkozni anélkül, hogy fióki regisztrációja törlésre kerülne. A hírlevélről leiratkozni levélben, e-mailben a leiratkozas@hockeystarsstudio.eu e-mail címre küldött üzenetben, vagy a hírlevelek alján található „Leiratkozás” link segítségével is lehetséges.
Adatkezelés célja: kapcsolattartás és üzletszerzés.

Társaságunk az Ön által megadott adatokat és információkat a fent megnevezett célokon kívül – többek között – az alábbi célokra használhatja még fel:

Szolgáltatásaink fejlesztése
Azon dolgozunk, hogy Önnek mindig a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást és online vásárlói élményt tudjuk biztosítani. Ehhez többek között kérhetjük Önt egy adott megrendelést követően az elégedettségét mérő kérdőív kitöltésére.
Ezeket a tevékenységeket jogos üzleti érdekeinkre alapozva végezzük, ugyanakkor mindig szem előtt tartjuk azt, hogy az Ön alapvető jogai és szabadsága az ilyen tevékenységek során ne sérüljenek.

Marketing tevékenység
Weboldalunkon személyre szabott ajánlatok megjelenítésével tájékoztathatjuk Önt az érdeklődési körébe tartozó termékekről, eseményekről. Annak érdekében, hogy az érdeklődésére számot tartó információval láthassunk el, felhasználói profilalkotás céljából felhasználhatunk bizonyos adatokat vásárlási szokásairól (pl. megtekintett termékek / kívánságlistához adott termékek / megvásárolt termékek). Minden esetben gondoskodunk róla, hogy az ilyen jellegű adatkezelés és adatfeldolgozás az Ön jogainak és szabadságának legteljesebb figyelembevételével történjen, és szavatoljuk, hogy az adatkezelés során alkalmazott folyamatok és intézkedések Önre nézve semmilyen hátrányos jogkövetkezménnyel nem járnak, jogait nem korlátozzák, azokat különösebben nem érintik.

Bizonyos marketingtevékenységeinket jogos üzleti érdekeinkre hivatkozással  kereskedelmi működésünk népszerűsítésére és fejlesztésére használjuk. Minden olyan esetben azonban, amikor jogos üzleti érdekeinkre tekintettel Önhöz kapcsolódó információt használunk fel, azt a tőlünk e körben elvárható legnagyobb gondosság tanúsításával és annak legteljesebb garantálásával tesszük, hogy az alapvető jogai és szabadsága ne sérüljenek. Ugyanakkor bármikor kérheti tőlünk a fentebb körülírt módok bármelyikének igénybevételével, hogy a személyes adatainak marketingcélú kezelését szüntessük meg, mely kérésére a lehető leghamarabb igyekszünk válaszolni.

Statisztikai adatok
Az adatokat az Adatkezelő felhasználhatja statisztikai célokra. Az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása az érintett felhasználó nevét, illetve beazonosítására alkalmas egyéb adatát semmilyen formában nem tartalmazhatja.
Külső szerverek segíthetik a weboldalunk látogatottsági és egyéb web analitikai adatainak független mérését és auditálását (Google Analytics). A Google Analytics adatait Társaságunk kizárólag statisztikai célokra használja, az oldal működésének optimalizálására.

Jogos üzleti érdekeink védelméhez
Felmerülhetnek olyan helyzetek, amikor saját jogaink és üzleti érdekeink érvényesítése és kereskedelmi tevékenységünk védelme megkívánja bizonyos információk továbbítását. Ilyen helyzetek lehetnek a teljesség igénye nélkül a következők:
– védelmi és egyéb óvintézkedések a weboldalt használók biztonságát veszélyeztető kibertámadások ellen;
– intézkedések az esetleges csalási kísérletek megakadályozására és felderítésére, beleértve az idevágó információk továbbítását az illetékes hatóságok és közhatalmi szervek felé;
– intézkedések minden további kockázat kezelésére.

Az adatkezelés és feldolgozás fentiekben körülírt típusaira vonatkozó felhatalmazásunk a saját kereskedelmi tevékenységünk védelmét célzó jogos üzleti érdekünkből adódik, miközben folyamatosan szavatoljuk, hogy az általunk végrehajtott vagy kilátásba helyezett intézkedések figyelembe veszik a saját érdekeink és az Ön alapvető jogai és szabadsága közötti egyensúly és arányosság elvét.

Társaságunk weboldalának bármelyik olyan felhasználója, aki a weboldal felhasználásával önkéntes döntése alapján információt, adatot szolgáltat Társaságunknak elfogadja, hogy Társaságunk az ily módon szolgáltatott információt a választása szerint, a fentebb megjelölt adatkezelési célokra felhasználhatja, harmadik személy részére – kizárólag a fentebb megjelölt célok elérése és a felhasználó érdekében, a felhasználó előzetes, önkéntes hozzájárulása alapján – a felhasználó ellenkező tartalmú írásbeli nyilatkozatának Társaságunkhoz történő beérkezéséig.

Társaságunk – az eseményen résztvevő kiskorúak, 3. pontban meghatározott adatainak kivételével – nem gyűjt és semmilyen módon nem kezel az Általános Adatvédelmi Rendelet szerint különleges kategóriájúnak minősülő érzékeny adatot.

4. Mi az adatkezelés jogalapja?

Társaságunk a személyes adatokat a GDPR-ban szereplő jogalap alapján és kizárólag célhoz kötötten használja fel. 

1. A termék megrendelésével összefüggésben megadott személyes adatok esetében az adatkezelés jogalapja az Önnel kötött szerződés (megrendelés) teljesítése.
2. A Társaság által szervezett eseményre történő jelentkezéssel összefüggésben megadott személyes adatok esetében az adatkezelés jogalapja az Önnel kötött szerződés teljesítése.
3. A számla kiállításához megadott személyes adatok esetében az adatkezelés jogalapja az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség (az adózás rendjéről és a számvitelről szóló törvényekben foglaltak) teljesítése.
4. A jótállási igények érvényesítéséhez megadott személyes adatok esetében az adatkezelés jogalapja az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése.

A fenti 1-4 pontokban foglalt esetekben a kért személyes adatok megadása a szolgáltatás igénybevételének vagy a szerződéskötésnek a feltétele, ezért Ön azokat a termék/szolgáltatás megrendelése, az eseményre történő jelentkezés, illetve számlázás során, valamint a jótállási igény érvényesítésekor köteles megadni. Az adatszolgáltatás elmaradása esetén a Társaság a szerződéskötést, illetőleg az Ön igényének vagy más kérésének teljesítését megtagadhatja.

A Társaság weboldalán található kapcsolatfelvételi űrlap kitöltése és elküldése, illetve e-mail küldése esetén az adatkezelés jogalapja az Ön önkéntes hozzájárulása. A kapcsolatfelvételi űrlap, illetve e-mail elküldésével Ön hozzájárul az ott megadott adatoknak a Társaság általi megismeréséhez, tárolásához és az Ön kérdésének megválaszolása érdekében való felhasználásához.

A felhasználó fiók létrehozásakor megadott személyes adatok vonatkozásában az adatkezelés jogalapja az Ön önkéntes hozzájárulása. A fióki regisztrációval Ön hozzájárul a regisztráció során megadott adatoknak a Társaság általi megismeréséhez, tárolásához és a szolgáltatás nyújtásához történő felhasználásához.

A Társaság weboldala által elhelyezett és a weboldal helyes működését biztosító, u.n. Szükséges sütik elhelyezése, tárolása és kiolvasása a weboldal működésének a feltétele, ebben az esetben az adatkezelés jogalapja az ügyféllel kötendő szerződés előkészítése, illetve teljesítése. Az adatkezelés elmaradása a weboldal helyes működését akadályozná, ezért a weboldalt felkereső Ügyfél az ilyen célú adatkezelést nem tilthatja meg.
A Társaság weboldalának felkeresésekor az Ön számítógépére elhelyezett, a felhasználói élmény fokozását szolgáló, illetve analitikai célokra használt sütik elhelyezése, tárolása és kiolvasása az Ön önkéntes hozzájárulásával történik.

A Társaság az ügyfelei számára hírlevelet vagy reklámlevelet csak akkor küld, ha a hírlevélre az ügyfél feliratkozott, vagy a hírlevél küldéshez más módon, kifejezetten hozzájárult. Ebben az esetben az adatkezelés jogalapja az Ügyfél önkéntes hozzájárulása.

Olyan adatok esetében, amelyet jogszabály kötelező rendelkezése alapján a Társaság köteles bekérni, tárolni vagy megőrizni, az adatkezelés jogalapja az adott jogszabályi rendelkezés.

5. Továbbítja-e a Társaság az Ön személyes adatait?

A Társaság az Ön személyes adatait az alábbi partnereknek – adatfeldolgozóknak – továbbítja:

Számlázás
A Társaság a számla kiállításához továbbítja a számla kiállításához szükséges, a felhasználóra vonatkozó valamennyi adatot a számlázás technikai feltételeit biztosító alábbi társaságnak: szamlazz.hu, KBOSS Kft. (Székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7. adószám: 13421739-2-13, cégjegyzékszám: 13-09-101824) részére. A továbbított adatok körét a KBOSS Kft. adatkezelési tájékoztatója https://www.szamlazz.hu/adatvedelem/ tartalmazza.

Könyvelés
A Társaság a kiállított számlán szereplő, a Vevőre vonatkozó személyes adatokat, a számlán szereplő összes többi adattal együtt könyvelés céljából továbbítja a Társaság által megbízott könyvelő cégnek: Szakértő Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (Székhely: 1075 Budapest, Károly krt. 3/a., adószám: 12232897-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-566941).

Csomagküldés
Termék megrendelése esetén – amennyiben Ön a Terméket házhozszállítással rendelte meg – Társaságunk a csomag kiszállításához a GLS Hungary Csomag-Logisztikai Kft.-t (Székhely: 2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2., adószám: 12369410-2-44, cégjegyzékszám: 13-09-111755) veszi igénybe.
Vevő felhatalmazza a Társaságot, hogy a GLS által ellátandó feladat elvégzéséhez a GLS-nek átadja a:
– a szállítási címhez megadott nevet,
– szállítási címet,
– cég nevét (amennyiben megadásra került),
– minden olyan további kérés tartalmát, amelyet Ön a szállításra vonatkozóan Társaságunkhoz eljuttat (pl.: ami a „Rendelés jegyzetek” mezőbe kerül beírásra).

A GLS Kft. által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja az Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: https://gls-group.com/HU/hu/adatkezelesi-tajekoztato

Bankkártyás fizetés
Vevő által kezdeményezett online bankkártyás fizetés esetén a Társaság – mint adatkezelő – a fizetést lebonyolító SimplePay Zrt. (Székhely: 1138 Budapest, Váci út 135-139., B. épület 5. emelet, adószám: 32835155-2-44, cégjegyzékszám: 01-10-143303) – mint adatfeldolgozó – részére átadja a weboldal felhasználói adatbázisban tárolt alábbi személyes adatait:
– vevő neve (számlázási cím adatokból)
– e-mail címe (számlázási cím adatokból)
– telefonszáma (számlázási cím adatokból)
– számlázási cím
– szállítási név (szállítási cím adatokból)
– szállítási cím
– megrendelt termék / esemény neve és jellemzői
A SimplePay Zrt. saját fizetési oldalán az Ön által a fizetéshez megadott személyes adatait Társaságunk nem ismeri meg. 
Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: https://simplepay.hu/adatkezelesi-tajekoztatok/

Társaság által kezdeményezett online bankkártyás fizetés esetén (részletfizetés választása esetén a 2.dik részlet bankkártyával történő megfizetéséhez) a Társaság – mint adatkezelő – a fizetést lebonyolító myPOS Limited (Székhely: 12 St. Stephen’s Green, Dublin D02 WK11, Írország) – mint adatfeldolgozó – részére átadja a weboldal felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adatait:
– vevő neve (számlázási cím adatokból)
– e-mail cím (számlázási cím adatokból)
– megrendelt termék / esemény neve és jellemzői
– fizetendő összeg
A myPOS Limited saját fizetési oldalán az Ön által a fizetéshez megadott személyes adatait Társaságunk nem ismeri meg.

Tárhelyszolgáltatás
A www.hokisziv.hu weboldal tárhelyszolgáltatója a DOTROLL Kft. (Székhely: 1148 Budapest, Fogarasi út 3-5., adószám: 13962982-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-882068). A DOTROLL Kft. adatkezelési szabályzata az alábbi link-en tekinthető meg: https://dotroll.com/wp-content/uploads/2020/01/adatkezelesi-szabalyzat.pdf

Web-analitikai mérések
A Google Analytics (Google Analitika), mint külső szolgáltató segítheti a weboldal látogatottsági és egyéb web-analitikai adatainak független mérését. A mérési adatok kezeléséről részletes felvilágosítás található a http://www.google.com/analytics oldalon. A Google Analitika adatait Társaságunk kizárólag statisztikai célokra használja, az oldal működésének optimalizálására.

Az adatfeldolgozók kizárólag a Társaság utasításai alapján látják el feladataikat, az Ön személyes adatainak kezelésével kapcsolatban önálló döntéseket nem hozhatnak.

A Társaság előzetesen megbizonyosodott arról, hogy az adattovábbítás címzettje, illetve az adatokhoz hozzáférési jogosultsággal rendelkező szervezet  az Európai Unió területén székhellyel rendelkezik és megfelelő garanciákat nyújt arra, hogy az általa történő adatkezelés Magyarország és az Európai Unió adatvédelmi jogszabályainak megfelel.

A fentieken kívül a Társaság az Ön személyes adatait kizárólag bíróság vagy más hatóság számára továbbíthatja törvényben foglalt esetekben és módon, megkeresés, jogszabályi vagy határozati kötelezés alapján.

6. Meddig tárolja a Társaság az Ön személyes adatait?

A Társaság a hatályos számviteli és adózási jogszabályoknak megfelelő ideig köteles tárolni az Ön számlázáshoz vagy megrendeléshez / eseményre szóló jegy megvásárlása esetén az eseményen való részvételhez felvett személyes adatait.

A Társaság a kapcsolatfelvételhez, a megrendeléshez, szerződéskötéshez és számlázáshoz használt személyes adatait a szerződéskötés meghiúsulását, a szerződés teljesítését, illetőleg a szerződés megszűnését követően nem törölt személyes adatait a Társaság a szerződéskötés meghiúsulását, illetőleg a szerződés megszűnését követő öt évig, vagy a kapcsolódó számlára vonatkozó adó megállapításához való jog elévüléséig megőrzi. A jelen pont szerinti adatkezelés célja, hogy a Társaság a szerződésből eredő esetleges jogait, követeléseit érvényesíthesse, illetőleg védekezhessen az ilyen jogi igények, követelések előterjesztése esetén.

A Társaság az Ön hozzájárulásával kezelt személyes adatokat mindaddig megőrzi, ameddig arra az adatkezelés céljának teljesítéséhez szüksége van, vagy ameddig Ön nem kéri a személyes adatai törlését.

7. Az Adatkezelési tájékoztató módosításának lehetősége

Társaságunk jogosult az Adatkezelési tájékoztatót a Felhasználók előzetes értesítése nélkül egyoldalúan módosítani. Az Adatkezelési tájékoztató módosítása esetén a Társaság a Felhasználót a módosított Adatkezelési tájékoztató hockeystarsstudio.eu weboldalon történő közzététele útján értesíti. Ön a weboldalnak a módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított Adatkezelési tájékoztatót.

8. Egyéb adatkezelések

Jelen Adatkezelési tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk Önnek tájékoztatást.

Tájékoztatjuk, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik Társaságunkat. Társaságunk a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. 

Az Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. 

E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a felhasználót terheli, aki az adott e-mail címet regisztrálta. Amennyiben a felhasználó nem saját személyes adatait adja meg, úgy kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

A személyes adatok megismerésére jogosultak a Társaságunkkal munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló munkatársak, valamint az Adatfeldolgozók.

9. Milyen jogok illetik meg Önt a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban?

Az Általános Adatvédelmi Rendelet számos joggal ruházza fel Önt a személyes adatok vonatkozásában:
– Hozzáférési jog – joga van tájékoztatást kapni a kezelt személyes adatairól, továbbá joga van az ezen adatokhoz való hozzáféréshez;
– Helyesbítéshez való jog – joga van kérni személyes adatainak módosítását vagy frissítését, amennyiben az adatok pontatlanok vagy hiányosak;
– Törléshez való jog – joga van kérni személyes adatainak törlését, amennyiben az nem banktitok, biztosítási titok vagy értékpapírtitok;
– Korlátozáshoz való jog – joga van kérni, hogy ideiglenesen vagy véglegesen az adatkezelés felfüggesztésre kerüljön a személyes adatai összességének vagy egy részének kapcsán;
– Kifogásolási jog – joga van ahhoz, hogy bármikor kifogást emeljen a személyes adata kezelése ellen; továbbá joga van ahhoz, hogy kifogást emeljen személyes adatai közvetlen értékesítési célokból történő kezelése ellen;
– Az adatok hordozhatóságához való jog – joga van ahhoz, hogy személyes adatairól elektronikus formátumú másolatot kérjen, valamint ahhoz, hogy a személyes adatait egy harmadik fél szolgáltatásában való használat céljából továbbítsa;
– Automatizált döntéshozatal alapján meghozott döntés alóli mentesüléshez való jog – joga van ahhoz, hogy mentesüljön egy kizárólag egy automatizált döntéshozatal alapján meghozott döntés alól, ideértve az olyan profilkészítést is, amelynek során a meghozott döntés joghatással lenne Önre, illetve jelentős hatással járna.

Tájékoztatjuk, hogy az Ön fenti jogosultságok gyakorlására vonatkozó kérelmét a Társaság a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, illetőleg választ ad, és döntéséről, illetőleg válaszáról Önt írásban tájékoztatja. Törlés, korlátozás vagy kifogásolás esetén, amennyiben a Társaság a kérelem megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az Ön adatait zárolja, és erről, valamint a kérelem alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére az érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a kérelemben foglalt jog érvényesítése érdekében. Ha Ön a Társaság döntésével nem ért egyet, illetve ha a Társaság a fenti határidőt elmulasztja, a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat. A per a Társaság ellen az Ön választása szerint a lakóhelye alapján illetékes törvényszék, vagy a Fővárosi Törvényszék előtt indítható meg.

Ha az adatvédelemmel, az Ön jogaival, illetve azok gyakorlásának módjával kapcsolatban kérdései vannak, a Társaság az alábbi elérhetőségeken áll az Ön rendelkezésére:
– e-mail:  info@hockeystarsstudio.eu
– telefon: +36-30-971-3857
– postacím: 1068 Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 2/4.

A Társaság személyes adatot az Európai Unió területén kívülre nem továbbít. A Társaság személyhez nem köthető adatot az EU területén kívülre továbbítanak olyan országba, illetőleg olyan szolgáltató részére, amely megfelel a GDPR követelményeinek. A Társaság a szerződött partnerekkel kötött megállapodásokban, továbbá megbízottjai, közreműködői és munkavállalói felé biztosítja a jelen szabályzatban és a kapcsolódó belső szabályzatokban foglalt követelmények betartását.

A Társaság az Ön személyes adatai védelme érdekében megfelelő mértékű műszaki és szervezeti intézkedéseket tesz, azonban kérjük, vegye figyelembe, hogy egyetlen informatikai rendszer sem nyújthat teljes körű védelmet. Folyamatos az informatikai fejlesztés az álnéven történő nyilvántartás, titkosítás, hozzáférés, jogosultsági szintek és archiválás kapcsán annak érdekében, hogy megakadályozzuk a rendszerünkben lévő személyes adatokhoz való illetéktelen hozzáférést, továbbá a személyes adatok jogalap nélküli tárolását.

Tájékoztatjuk, hogy a Társaság adatkezeléssel összefüggő tevékenységének ellenőrzésére jogosult hatóság:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
Levelezési cím: 1374 Budapest, Pf. 603.
Telefonszámok:
+36 (30) 683-5969
+36 (30) 549-6838
+36 (1) 391-1400
Email cím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Az Ön jogainak érvényesítése vonatkozásában a jelen tájékoztatóban nem rendezett kérdésekben a jelen tájékoztató bevezető részében megjelölt jogszabályok az irányadóak.

 

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEK

Általános Szerződési Feltételek a www.hokisziv.hu weboldal használatáról.

Hatályos. 2026.02.01-től

1. PREMABULUM

Üdvözöljük honlapunkon! Köszönjük, hogy vásárlása során bennünket tisztel meg bizalmával!

Amennyiben Ön a www.hokisziv.hu weboldalon keresztül jelentkezik a weboldalon meghirdetett, Társaságunk által szervezett esemény valamelyikére, vagy Társaságunktól terméket rendel, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) határozzák meg, a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályi rendelkezésekkel együtt.

Jelen ÁSZF tartalmazza az Önt és a HOCKEY STARS STUDIO Kft.-t megillető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezi az Adatkezelési tájékoztató, az Esemény szabályzat, a HSS Bonusz Program Szabályzat, valamint a weboldalon elérhető egyéb tájékoztatók, nyilatkozat minták.

A megrendelés leadása előtt kérjük figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert a megrendelés leadásával Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát. Amennyiben jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a weboldal használatával, a Társaságunk által értékesített termékekkel, eseményekkel, vagy a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merül fel, vagy egyedi kéréssel szeretne felénk fordulni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken.

2. A honlap tulajdonosának és üzemeltetőjének adatai
(az ÁSZF-ben és a kapcsolódó dokumentumokban a továbbiakban: „Társaság”, „Eladó” vagy „Szervező”)

Név:HOCKEY STARS STUDIO Kft.
Székhely:1068 – Budapest, Felsőerdősor u. 12-14. 2/4.
Levelezési cím:1068 – Budapest, Felsőerdősor u. 12-14. 2/4.
Átvételi pont címe:1068 – Budapest, Felsőerdősor u. 12-14. 2/4.
Nyilvántartásba vevő bíróság:Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám:01-09-402470
Adószám:32010606-1-42
Telefonszám:+36-30-703-6672
E-mail:info@hockeystarsstudio.eu
Honlap:www.hokisziv.hu
Bankszámlaszám (IBAN):HU95 12100011-19007139-00000000
Tárhelyszolgáltató adatai: 
Név:DOTROLL Kft.
Cím:1148 – Budapest, Fogarasi út 3-5.
Elérhetőség:+36-1-432-3232

Fogalom meghatározások:
Esemény: a honlapon meghirdetett jégkorong tanfolyam, képzés, verseny, játék, vagy a leírásban megjelölt egyéb rendezvény, amely a Szerződés tárgyát képezi
Felek: Eladó és Vevő együttesen
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy
Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, amelyben az egyik szerződő fél fogyasztónak minősül
HOKISZÍV élmény játék: olyan Esemény, amelyen a résztvevők az esemény ideje alatt jégkorongoznak, „játszanak”. Ebbe a kategóriába tartoznak a HSS vs. Icehockeypro57 meccsek.
Honlap/weboldal: a hockeystarsstudio.eu domain (beleértve a weboldalt és a webáruházat), amely távollévők közötti kommunikációt
lehetővé tévő eszköznek minősül
HSS Bonusz Program: a Szervező által működtetett pontgyűjtő program, amelynek keretében a Vevők, illetve az általuk a eseményekre regisztrált játékosok a HSS Bonusz Program Szabályzatban ismertetettek szerint pontokat gyűjthetnek és az összegyűjtött pontok alapján díjakban részesülhetnek.
HSS Select csapat: a Társaság által válogatott játékosokból álló, elsősorban külföldi jégkorong tornákon résztvevő csapat elnevezése
HSS Select esemény: magyar vagy külföldi jégkorong egyesület vagy szervezet által szervezet, általában nevezési díjas jégkorong torna, amelyen a Társaság a HSS Select csapattal részt vesz. Ebben az esetben a Társaság a Társaság a HSS Select csapat ezen eseményen történő részvételét szervezi meg.
Jégkorong egyesület: magyarországi vagy külföldi bejegyzésű jégkorong egyesület, aki a Társaság által szervezett eseményre jelentkezik
Létesítmény: az esemény megtartásának helyszíne
Résztvevő: a Társaság által szervezett eseményen résztvevők, beleértve a játékost, valamint az eseményen résztvevő egyéb személyeket (kísérő, néző), aki különbözhet a Vevőtől
Szerződés: az Eladó és a Vevő között a honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz.
Távollévők között kötött szerződés: Olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak
Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon meghirdetett, értékesítésre szánt birtokba vehető forgalomképes ingóság, amely a Szerződés tárgyát képezi
Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy
Vevő/Ön: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy 
Webáruház: olyan weboldal, ami termékeket vagy szolgáltatásokat értékesít. Online bevásárló kosár tartozik hozzá, amelybe virtuálisan pakoljuk bele a megvásárolni kívánt árut / szolgáltatást

Vonatkozó jogszabályok
A Szerződésre az alábbi jogszabályok vonatkoznak:
– 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
– 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
– 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);
– 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;
– 45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;
– 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
– 2004. évi I. törvény a sportról
– Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ), mint országos sportági szakszövetség mindenkor hatályos határozatai és szabályzatai

3. AZ ÁSZF HATÁLYA, AZ ÁSZF MEGVÁLTOZTATÁSA
Az Ön és az Eladó között létrejött szerződésre a kötelezően alkalmazandó jogszabályok mellett a jelen ÁSZF vonatkozik. A jelen ÁSZF rendelkezéseit az Eladó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult bármikor egyoldalúan megváltoztatni. Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! Az ÁSZF esetleges módosítása a honlapon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig létrejött szerződéseket (termék esetén visszaigazolt megrendeléseket, esemény esetén visszaigazolt jelentkezéseket) nem érintik.

3.1. Az ÁSZF elfogadása
Ön a fióki regisztráció során, továbbá minden megrendelés véglegesítése előtt köteles elfogadni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A  Honlapon keresztül történő termék vásárlása / illetve eseményre történő jelentkezés esetén Ön tudomásul veszi, elfogadja és magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a jelen ÁSZF rendelkezéseit és az ÁSZF maradéktalanul az Ön és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi. A jelen ÁSZF elfogadását Ön a Fióki regisztráció során, valamint a megrendelés leadása előtt az “Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket…” szöveg előtt található jelölőnégyzet bejelölésével tudja megtenni.

3.2. A szerződés nyelve
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

3.3. Tájékoztatás a szerződés formájáról 
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az Eladó nem iktatja, de a tranzakciókról természetesen számlát állít ki. Javasoljuk, hogy a vásárlást igazoló adatokat Ön őrizze meg a későbbi esetleges igényérvényesítése céljából.

3.4 Árak
A honlapon feltüntetett árak forintban értendők és tartalmazzák az ÁFÁ-t. Az ár esemény esetén a részvételi díjat jelenti, ami az eseményre megvásárolt jegy ára

A termékek, illetve az eseményre szóló jegyek árának meghatározása a Társaság hatáskörébe tartozik. A Társaság fenntartja magának a jogot, hogy bármikor megváltoztassa a Termékek, illetve eseményre szóló jegyek vételárát, illetve a járulékos költségek mértékét. Az árváltoztatás joga nem alkalmazható a már megkezdett vásárlásokra.

Hivatalosan a honlapon megtalálható kínálat csak egy katalógus, ahol az Eladó az oldalán termékeket és eseményeket mutat be, ami nem más, mint felhívás ajánlattételre. Az érdeklődő (jövőben lehetséges Vevő) megrendelésével ún. vételi ajánlatot tesz. Ha az ár bizonyíthatóan valamilyen tévedés, hibás működés miatt téves, úgy a Társaság nem köteles teljesíteni a megrendelést. A Vevőről ugyanis feltételezni szükséges, hogy kellő körültekintéssel rendel és jól tájékozott a megrendelni szándékozott termék / eseményre történő jelentkezés esetén az esemény tulajdonságával, jellemzőivel és piaci árszintjével.

A termékek / események akciós bruttó árai külön feltüntetésre kerülnek.

4. TOVÁBBI FOGYASZTÓI TÁJÉKOZTATÓ
Ön fogyasztónak minősül, amennyiben magánszemélyként (természetes személyként) vásárol az Eladótól szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül. A fogyasztót megillető jogokra vonatkozó tájékoztatót erre a linkre kattintva érheti el.

5. PANASZKEZELÉS, JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK
5.1. Garanciális problémák
Garanciális probléma esetén az Eladó a terméket megvizsgálja. A fogyasztót megillető szavatossági jogokról szóló tájékoztatót (kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás) erre a linkre kattintva érheti el.

5.2. Panaszügyintézés
A fogyasztó a termékekkel, a honlapon meghirdetett eseményekkel, illetve a Társaság tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:
telefon:                    +36-30-971-3857 (munkanapokon 10:00-18:00-ig)
internet cím:           www.hokisziv.hu
e-mail:                    info@hockeystarsstudio.eu

Az Eladónak törekednie kell arra, hogy termék értékesítése esetén a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. Az Eladó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.

5.3. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
Amennyiben az Eladó és a Fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
– Panasztétel lehetősége: A jelen ÁSZF 5.2. pontjában megjelölt elérhetőségekre az Eladó részére panasz tehető telefonon, illetve küldhető e-mailben.
– Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál: Amennyiben a Fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
– Békéltető testület: A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél.
Budapesti Békéltető Testület
Címe:                              1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma:             06-1-488-2131
Elnök:                             Dr. Baranovszky György
Honlap:                          https://bekeltet.bkik.hu
E-mail cím:                    bekelteto.testulet@bkik.hu

Bírósági eljárás: Az Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.

A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, másodfokon országos illetékességgel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

6. ADATVÉDELEM
Adatkezelési tájékoztatónkat erre a linkre kattintva érheti el.

7. SZERZŐI JOGOK
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a Hockey Stars Studio Kft. írásos hozzájárulás esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

8. EGYÉB
Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett az alkalmazandó rendelkezései érvényesek.

Az Eladó a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexnek nem aláírója és annak nem vetette alá magát.

9. TÁJÉKOZTATÓ A HONLAP HASZNÁLATÁRÓL
9.1. A holnapon meghírdetett események lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás
A Társaság által szervezett események lényeges tulajdonságairól az egyes eseményeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást. Az események leírásában – többek között – szerepel az:
– esemény pontos időpontja (dátum, időpont)
– esemény megrendezésének helyszíne (Létesítmény, pontos cím)
– eseményen résztvevő játékosok korosztálya (egyesületi korosztály (U8, U10, U12….), vagy játékosok születési éve)
– esemény megtartásához szükséges minimum játékos létszám
– játékosok maximális száma
– jelentkezési határidő
– eseményen való részvétel díja (jegy ára)
– eseményen való részvételhez a játékos által biztosítandó eszközök, védőfelszerelések
– verseny esetén a versenyen résztvevő csapatok várható száma, csapatok játékosainak egyesületi korosztályára vonatkozó információk, verseny lebonyolításának várható rendje, mérkőzések várható száma, valamint
– az eseményre vonatkozó szabályozás vagy szabályzatok
– az eseményen való részvétellel kapcsolatban felmerülő egyéb opcionálisan választható szolgáltatások és azok árának leírása

Az eseményekre vonatkozó további részleteket, a Szervezőre, a Vevőre, valamint az Eseményen résztvevő(k)re vonatkozó felelősségi szabályokat az Esemény Szabályzat tartalmazza.

Az eseményeknél szereplő adatok tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a rendszer késése, vagy adminisztrációs hiba miatt olyan eseményre jelentkezik, amely már betelt. Ebben az esetben tájékoztatjuk Önt a lehetőségekről.

Az esemény akkor kerül megtartásra, hogyha az eseményre a jelentkezési határidőig legalább a meghirdetett minimum fő jelentkezett.

9.2. A honlapon hírdetett termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás
A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást. A termékoldalon található adatok tájékoztató jellegűek, a hivatalos termékleírásért kérjük, látogasson el a termék gyártójának weboldalára, vagy vegye fel a kapcsolatot velünk a honlapon megadott elérhetőségeken! A képek esetenként illusztrációk, a színek nem mindig felelnek meg a valóságnak! A honlapon szereplő méretek az aktuális raktárkészletet mutatják, de előfordulhat, hogy a rendszer késése miatt olyan terméket rendelsz, ami már elfogyott. Ebben az esetben tájékoztatjuk a várható szállítási határidőről.

9.3. Az adatbeviteli hibák javítása – Felelősség a megadott adatok valóságáért
Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására. Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

9.4. Eljárás hibás ár esetén
Előfordulhat, hogy hibás ár szerepel a honlapon. Hibás árnak minősül különösen a termék közismert, a piacon elérhető, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba vagy elgépelés miatt megjelenő hibás ár. Hibás ár esetén a megrendelést (az Ön ajánlatát) a hibás áron nem áll módunkban elfogadni, és nem vagyunk kötelesek a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés közöttünk. Amennyiben Ön hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer azt automatikusan visszaigazolja, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a részünkről. Hibás áron történő Ön általi ajánlattétel (megrendelés) esetén az ajánlattétel Eladó munkatársa által küldött elektronikus – nem automata – visszaigazolás során az Eladó munkatársa felhívja az Ön figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést. Ön a hibás ár helyett az Eladó által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni és szerződést kötni. Ez esetben nem jön létre szerződés a felek között.

9.5. Ajánlattétel 
A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek, és a szerződés az Ön által a honlapon keresztül tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.

10. A MEGRENDELÉS MENETE
10.1. Fiók létrehozása / regisztráció
A regisztráció a főoldal jobb felső sarkában található „Bejelentkezés” ikonra való kattintással lehetséges. A regisztráció során egy felhasználónevet, egy valós e-mail címet és egy jelszót kell megadni, melyek használatával a későbbiekben be tud lépni a Fiókjába. A fiókban mindezeken felül további információkat adhat meg: vezeték és keresztnevét, a szállítási és számlázási adatait, valamint a telefonszámát. A regisztráció során megadott adatokat a Vásárló – a webáruházba történt belépést követően – a Fiókadatok menüpontban bármikor módosíthatja. A Társaság nem vállal felelősséget a regisztráció során tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatok miatt bekövetkező szállítási és egyéb problémákért. A Vásárló a webáruházba történő regisztrációjával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket. A Vásárló regisztrációját és ezzel együtt minden személyes adatát az info@hockeystarsstudio.eu  e-mail címre küldött írásos kérelme alapján a Társaság bármikor törli.

10.2. A rendelés lépései
A megvásárolni kívánt terméket / eseményre szóló jegyet helyezze a kosárba. A KOSÁR gomb megnyomásával egymás alatt felsorolva láthatja az Ön által kiválasztott termékeket / eseményekre szóló jegyeket, valamint az azokra vonatkozó lényeges információkat. Itt változtathat a mennyiségen, illetve törölheti a terméket / eseményre szóló jegyet. 
Eseményre történő jelentkezés esetén adja meg az eseményen résztvevő játékos(ok) adatait.

Kérjük, figyelmesen nézze át a kosarát, mielőtt a MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE gombra kattint! A megvásárolt eseményekre szóló jegyeket sem cserélni, sem visszaváltani nem tudjuk! Amennyiben egy eseményre vonatkozó jegyet törölni szeretne a kosárból, kattintson a jegy bal oldalán lévő „X” „Töröl” ikonra. 

Weboldalunkon keresztül az eseményekre szóló jegyeket kizárólag megvásárolni lehetséges, a jegyeket lefoglalni, félretenni nem áll módunkban. Azáltal, hogy Ön beírja a szükséges adatokat, majd a kiválasztott fizetési móddal kifizeti a jegy árát, a jegyeket megvásárolta. Fentieknek megfelelően az adott időpontra szóló jegyek esetében a vásárlás nem módosítható, nem törölhető és nem vonható vissza!

Amennyiben egy esemény mellett az „Elfogyott”, illetve „Nem elérhető” felirat olvasható, rendszerünkben sajnos nincs több megvásárolható jegy. Ebben az esetben a várólistára tud feliratkozni.

Ha van KUPON-ja, akkor azt írja be a kuponkód beviteli mezőbe és a KUPON BEVÁLTÁSA gombbal érvényesítse azt! A rendszer ezután automatikusan megjeleníti és levonja a fizetendő összegből a kupon értékét. FONTOS, hogy az akciós termékekből ill. a szállítási költségből nem tudunk kedvezményt biztosítani!

A TOVÁBB A PÉNZTÁRHOZ gomb megnyomása után megjelenő oldalon adja meg a számlázási és szállítási adatokat (amennyiben be van jelentkezve a fiókjába és a fiókjában megadott számlázási és szállítási adatokat, akkor az adatok automatikusan betöltődnek), válassza ki a fizetési módot, termék esetén az átvétel módját.  A RENDELÉS JEGYZETEK ablakba plusz információt írhat nekünk vagy a futárcégnek.

10.3. A rendelés jóváhagyása (ajánlattétel)
Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy megadott adatai helyesen szerepelnek, valamint a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, akkor a jelen ÁSZF és más feltüntetett dokumentumok elfogadása után (jelölőnégyzet kipipálása) a „MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” gombra kattintva tudja megrendelését véglegesen elküldeni Társaságunk részére, ami az Ön számára fizetési kötelezettséget keletkeztet. Ezt követően a fizetés – a választott fizetési módtól függően – a fizetési szolgáltató felületén történik.

Az elfogadandó dokumentumok link-jére kattintva az adott dokumentum új oldalon jelenik meg, így annak megismerése nem szakítja meg a rendelési folyamatot.

Ön a MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén – fizetési kötelezettséget von maga után.

11. A MEGRENDELÉS FELDOLGOZÁSA
A rendelések feldolgozása két lépcsőben történik. Ennek megfelelően Ön a megrendelés leadását követően az Eladótól két e-mail értesítést kap az Ön által a számlázási cím adatoknál megadott e-mail címre. 

11.1. Megrendelés fogadása – automata visszaigazoló e-mail
Az első visszajelzés egy automatikus e-mail, amely csak annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a honlapon keresztül megérkezett. Ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az automata visszaigazoló e-mail értesítés az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám, stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk e-mail útján haladéktalanul közölni. 

Amennyiben Ön a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, kérjük ne kezdeményezzen újabb vásárlást, hanem lépjen velünk kapcsolatba az info@hockeystarsstudio.eu  e-mail címen, vagy a +36-30-971-3857 telefonszámon, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.

A hibás e-mail cím megadásából fakadó minden kárért Önt terheli a felelősség. Amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Ön hibás e-mail címet adott meg regisztrációja és/vagy vásárlása során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt Ön nem tud üzenetet fogadni, a Társaság kizárja a felelősségét az Ön megrendelése kiküldésének meghiúsulásáért.

11.2. A szerződés létrejötte, az ajánlat elfogadása az Eladó által
Az Eladó az Ön ajánlatának elküldését követő munkanapon köteles egy második – nem automata – e-mail útján visszaigazolni az Ön ajánlatát. A Szerződés az Ön által tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre. Önt az ajánlata abban az esetben mindössze 48 órás időtartamban köti, amennyiben azt a jelen általános szerződési feltételek 11.1. pontjában foglaltak szerint nem igazolja vissza az Eladó.

Előfordulhat, hogy az Ön által kiválasztott termék raktárunkban nem elérhető. A rendelések várható szállítási határidejét vagy azt, hogy a termék raktárunkban elérhető, minden megrendelés esetén megjelöljük a második visszaigazoló e-mailben. A raktárkészlet függvényében alakul tehát a tényleges teljesítési idő, azonban erről Ön a második e-mailben tájékoztatást kap és jelezheti, hogy az Ön számára elfogadható-e ez. Amennyiben Ön nem tudja elfogadni a szállítási határidőt és ennek tényét az Eladó által küldött második e-mail-nek az Ön postafiókjába történt megérkezésétől számított 48 órán belül e-mail útján jelzi az Eladó felé, úgy a szerződés nem jön létre, és Önt fizetési kötelezettség, az Eladót pedig szállítási kötelezettség nem terheli.

Eseményre történő jelentkezés esetén előfordulhat, hogy az eseményre már betelt a létszám, és így csak várólistára tudjuk felvenni. Ebben az esetben e-mail-en értesítjük, hogyha felszabadult egy hely és így részt tud venni az eseményen.

A megvásárolt termék az Eladó tulajdonát képezi az ellenérték Eladó bankszámláján történő jóváírásáig, de a kárveszély csak Vevő általi birtokbavétellel, illetőleg a szállító cég általános szerződési feltételei szerinti időpont bekövetkeztével száll át Vevőre.

12. A FIZETÉS MÓDJA, FELTÉTELEI
12.1. Az Ön fizetési kötelezettségeinek összessége
A KOSÁR oldal tartalmazza a megvásárolandó termékért, eseményre szóló jegyért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegét, megjelölve a bruttó árakat és az esetleges szállítási költséget. Az itt feltüntetett árakon felül a fogyasztónak további költsége nincsen.

12.2. Fizetési lehetőségek
A vételár kifizetéséhez az alábbi fizetési lehetőségeket kínáljuk. Ezek közül Ön választhatja ki a számára legmegfelelőbb fizetési módot:
1. Banki átutalás
2. Online bankkártyás fizetés
3. Fizetés készpénzben, személyes átvételkor (csak termék vásárlása esetén)

Eseményre történő jelentkezés esetén, amennyiben Társaságunk a Részvételi díj megfizetésére részletfizetési lehetőséget is biztosít (továbbiakban: Részletfizetés), akkor a Vevő a vételár összegét több részletben is megfizetheti. Részletfizetés választása esetén Társaságunk nem számít fel semmilyen plussz díjat, kamatot vagy jutalékot.
A vételár első részletének megfizetése a megrendeléssel válik esedékessé. A további részletek megfizetését az esemény leírásban megadott határidőig szükséges megfizetni. A részletfizetésre vonatkozó valamennyi információ (megfizetendő összeg, határidő és fizetési lehetőségek) az esemény leírásban kerülnek ismertetésre.
Részletfizetés esetén az esedékes részösszeget banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel egyaránt megfizetheti.

Felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy a megvásárolt, adott időpontban tartandó eseményekre szóló jegyek nem válthatóak vissza és más jegyre nem cserélhetők!

12.2.1.Banki átutalás
Banki átutalás választása esetén Vevő a megrendelt Termék árát / Eseményre történő jelentkezés esetén a Részvételi díjat, Részletfizetés esetén az esedékes részösszeget átutalással egyenlíti ki. Társaságunk az automatikus visszaigazoló e-mail-ben küldi meg Önnek az átutalással kapcsolatos információkat. Kérjük, hogy az átutalás közlemény rovatába tüntesse fel a rendelési azonosítót.

12.2.2. Online bankkártyás fizetés
Online bankkártyás fizetés esetén Vevő a Termék árát / Eseményre történő jelentkezés esetén a Részvételi díjat, Részletfizetés esetén az esedékes részösszeget bankkártyával egyenlíti ki.

12.2.2.1. Vevő által kezdeményezett online bankkártyás fizetés
Webáruházunkban – a megrendelés leadásakor, a Vevő által kezdeményezett online bankkártyás fizetéshez (továbbiakban: Vevő által kezdeményezett online bankkártyás fizetés) – az OTP Mobil Kft. valamint a MyPOS Limited biztosítja a kártyaelfogadás lehetőségét, biztonságos, SSL protokollt használó kártyaelfogadó rendszere által.
A Vevő választja ki, hogy a bankkártyás fizetést melyik kártyaelfogadón keresztül kívánja végrehajtani.
Vevő a kártyaelfogadót a fizetési módoknál tudja kiválasztani,.
Vevő által kezdeményezett online bankkártyás fizetés során a Vevőt átiránytjuk a kártyaelfogadási szolgáltatást nyújtó partner fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül a kártyaelfogadási szolgáltatást nyújtó partner által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik és nem a Webáruház oldalán. A Webáruház a bankkártya-, illetve a mögötte álló bankszámla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.

SimplePay
Abban az esetben, ha az online bankkártyás fizetéshez a Vevő a SimplePay-t választja, a fizetéshez a SimplePay Zrt. fizetőoldalán az alábbi adatok megadására van szükség:
– Kártyán szereplő név: a bankkártyán található kártyatulajdonos személy nevét adja meg
– Kártyaszám: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 karakterből álló számsor.
Figyelem! A bankkártyaszám nem azonos a bankszámlaszámmal.
– Kártya lejárati dátuma: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hónap/év formátumban található szám (pl. 10/09 = 2009. október). 
– Ellenőrző kód (más néven CVC2 vagy CVV2): A kártya hátoldalán a tulajdonosi aláírás felett/alatt/mellett található számsor utolsó három karaktere. Amennyiben kártyája rendelkezik CVC2 kóddal, kérjük a fizetéskor adja meg. Amennyiben a kártyán nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt kérjük hagyja üresen!)
A SimplePay Zrt. szolgáltatásának igénybevételére vonatkozó Vásárlói Általános Felhasználó Feltételeket erre a linkre kattintva érheti el.

MyPOS Limited
Abban az esetben, ha az online bankkártyás fizetéshez a Vevő a MyPOS Limited-et választja, a fizetéshez a MyPOS Limited fizetőoldalán az alábbi adatok megadására van szükség:
– Kártyán szereplő név: a bankkártyán található kártyatulajdonos személy nevét adja meg
– Kártyaszám: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 karakterből álló számsor.
Figyelem! A bankkártyaszám nem azonos a bankszámlaszámmal.
– Kártya lejárati dátuma: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hónap/év formátumban található szám (pl. 10/09 = 2009. október). 
– Ellenőrző kód (más néven CVC2 vagy CVV2): A kártya hátoldalán a tulajdonosi aláírás felett/alatt/mellett található számsor utolsó három karaktere. Amennyiben kártyája rendelkezik CVC2 kóddal, kérjük a fizetéskor adja meg. Amennyiben a kártyán nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt kérjük hagyja üresen!)
A MyPOS Limited szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Vásárlói Általános Felhasználó Feltételeket erre a linkre kattintva érheti el.

12.2.2.2. Társaság által kezdeményezett online bankkártyás fizetés
Részletfizetés választása esetén a részösszegek bankkártyával történő kifizetéséhez (továbbiakban: Társaság által kezdeményezett online bankkártyás fizetés) a MyPOS Limited biztosítja a kártyaelfogadás lehetőségét, biztonságos, SSL protokollt használó kártyaelfogadó rendszere által.
Ebben az esetben Társaságunk a Vevő által a megrendelés során megadott e-mail címére küldi meg azt a linket, amelyen keresztül a Vevő a bankkártyájával ki tudja egyenlíteni az esedékes vételár részletet.
Az e-mail-ben megküldött link a MyPOS Limited fizetőoldalára irányítja a Vevőt, így a fizetés közvetlenül a MyPOS Limited által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik és nem a Webáruház oldalán. A Webáruház a bankkártya-, illetve a mögötte álló bankszámla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.

A Társaság által kezdeményezett online bankkártyás fizetéshez a Vevőnek a MyPOS Limited fizetőoldalán az alábbi adatok megadására van szükség:
– Kártyán szereplő név: a bankkártyán található kártyatulajdonos személy nevét adja meg
– Kártyaszám: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 karakterből álló számsor.
Figyelem! A bankkártyaszám nem azonos a bankszámlaszámmal.
– Kártya lejárati dátuma: a kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hónap/év formátumban található szám (pl. 10/09 = 2009. október). 
– Ellenőrző kód (más néven CVC2 vagy CVV2): A kártya hátoldalán a tulajdonosi aláírás felett/alatt/mellett található számsor utolsó három karaktere. Amennyiben kártyája rendelkezik CVC2 kóddal, kérjük a fizetéskor adja meg. Amennyiben a kártyán nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt kérjük hagyja üresen!)

A tranzakció eredményét a Bank automatikusan – 5-10 másodpercen belül – megküldi a weboldalnak. Kérjük ne zárja be a böngészőt és ne szakítsa meg a folyamatot! Az adatlapon megadott e-mail címre a rendszer visszaigazolást küld, amelyen megtalálhatók a vásárolt termék / eseményre szóló jegy paraméterei.
Sikeres bankkártyás fizetés esetén postázzuk a megvásárolt terméket, illetve eseményre szóló részvételi jegy vásárlása esetén a Vásárló által megadott e-mail címre kézbesítjük az elektronikus jegyet (E-Ticket-et).

Amennyiben hiba lépett fel a fizetés során, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a megadott elérhetőségeken, vagy írjon az info@hockeystarsstudio.eu e-mail címre. Ne indítsa újra a vásárlást!

A banki fizetés során felmerülő esetleges hibákért Társaságunk nem vállal felelősséget.

12.2.3. Fizetés készpénzben, személyes átvételkor
Személyes átvétel választása esetén Önnek lehetősége van a termék vételárát készpénzben, a termék átvételekor kifizetni. A Terméket Társaságunk székhelyén (1068 – Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 2/4.) tudja átvenni, előre egyeztetett időpontban.

Webáruházunkban az eseményre szóló jegyeket kizárólag megvásárolni lehet, online bankkártyás fizetéssel, vagy banki átutalással. A megvásárolni kívánt jegyeket – fizetés nélkül / vagy későbbi fizetéssel – lefoglalni, félretenni nem áll módunkban. Az online bankkártyás fizetés esetén azáltal, hogy a fizetéshez Ön beírja a szükséges adatokat és a Bank a bankkártyás fizetést elfogadja / illetve banki átutalás esetén azáltal, hogy Ön átutalja a jegy vételárát Társaságunk számlájára, a jegyeket egyből meg is vásárolta és a jegyeket elektronikus jegy formájában a Vásárló által megadott e-mail címre automatikusan kézbesítjük. A megvásárolt jegyek nem módosíthatóak, nem törölhetőek és vissza nem vonhatóak.
Az elektronikus jegy (E-Ticket) kinyomtatására, postai úton történő kiszállítására nincsen mód, azt Társaságunk elektronikusan kézbesíti. 

Eseményre szóló jegy vásárlása esetén a személyes átvétel és a készpénzben történő fizetés nem alkalmazható.

13. TERMÉK KÉZBESÍTÉSÉNEK MÓDJA

A honlapon megrendelt Termékek házhoz szállítással vagy személyes átvétellel vehetőek át.
A Termék postázása, vagy személyes átvételnél az átvétel időpontjának egyeztetése a teljes vételár megfizetését követően a választott szállítási módnak megfelelően postázzuk a megvásárolt terméket.

Házhoz szállítás esetén a kiszállítást a GLS futárszolgálat végzi. A házhoz szállítás költsége a megrendelés elküldése előtt feltüntetésre kerül. A megrendelés során megadott elérhetőségeit, valamint a megadott szállítási címet Társaságunk átadja a futárszolgálatnak, akik felveszik Önnel a kapcsolatot annak érdekében, hogy az Önnek megfelelő kézbesítési időpontot egyeztethessék. Ön az adatkezelési szabályzatban foglaltak elfogadásával kifejezetten hozzájárul, hogy Társaságunk az Ön adatait a GLS részére átadja.

13.1. Szállítási költségek
Magyarország egész területén belül súlytól és terjedelemtől függetlenül 2.500 Forint, amennyiben a vásárlás nem éri el a 25.000 Forintot. A házhozszállítás 25.000 Forintos megrendelés felett ingyenes.

13.2. Kiszállítási időpontja, sikertelen csomagátvétel 
A kiszállítás időpontjára, valamint a sikertelen csomagátvételre vonatkozó folyamatra a szállító cég ÁSZF-jében foglaltak az irányadóak.

13.3. Megengedett kézbesítési cím
A termékek kézbesítési címe kizárólag Magyarország határain belül megtalálható cím lehet. Magyarország határain kívülre történő kézbesítési igénye esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk személyes egyeztetés céljából (ez esetben a megadott szállítási díjak nem érvényesek, azok kizárólag a magyar kézbesítési cím esetén alkalmazandóak).

13.4. Az átvételre való jogosultság vélelme
Az Eladó a termék átvételével megbízott személyt az Ön e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a termék átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult.

13.5. A minőségi és mennyiség kifogásolás rendje
Ön köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett termék tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető esetleges minőségi illetőleg mennyiségi kifogásait megtenni, továbbá az átvett terméket összevetni a számlán szereplő tételekkel és az esetleges eltéréseket közölni. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a csomagot kézbesítéskor a futár előtt vizsgálja meg és sérülés észlelése estén kérje jegyzőkönyv felvételét. Ön az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a Termékre vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg szavatossági időn belül. Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön által visszaküldött termékekről minden esetben fénykép és/vagy videó dokumentációt készítünk a visszaküldéskori állapot igazolása céljából.

13.6. Teljesítési határidő
A készleten lévő termékek kiszállítását 2-5 munkanapon belül tudja cégünk teljesíteni. A termékek kézbesítése a hét minden munkanapján folyamatosan történik. Cégünk a termékeket a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. futárcéggel juttatja el Vevőkhöz. Amennyiben a regisztrációnál megadott e-mail címre nem kapna értesítést a csomag helyzetéről, a GLS csomagkövetés portálon ellenőrizheti hol tart a csomagja. Amennyiben nem rendelkezik csomaginformációs számmal, érdeklődjön az info@hockeystarsstudio.eu e-mail címen.

A szerződés létrejöttének és/vagy teljesítésének határideje – az átvétel lehetőségéről, vagy a postázás megtörténtéről szóló e-mail elküldésétől számított – 15 munkanap. Azaz a Vevőnek ennyi munkanap áll rendelkezésére arra, hogy a megrendelt terméke(ke)t a megrendelésben szereplő helyszínen átvegye. A Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a szerződés az előzőekben meghatározott határidőn belül nem teljesül, a Társaság a megrendelést, vagy a szerződést nem teljesítettnek veszi és – a Vevő egyidejű tájékoztatása mellett – rendszeréből törli.

14. ESEMÉNYRE SZÓLÓ JEGYEK KÉZBESÍTÉSE
Eseményre történő jelentkezés esetén a részvételi jegyet a jegy vételárának teljes megfizetését követően e-mail-en küldjük meg elektronikus jegy (E-ticket) formájában a Vevő által megadott e-mail címre.

Az elektronikus jegy postai úton történő kiszállítására nincs mód, azt Társaságunk elektronikusan, automatikusan kézbesíti, így a teljesítési határidő azonnali. Az E-ticket jegyet nem kell átvenni, azt a vásárló maga nyomtatja ki.

Kérjük, minden megvásárolt jegyhez egyenként nyomtassa ki az elküldött PDF dokumentumot! A PDF dokumentum megnyitásához Adobe Reader programra van szükség, mely ingyenesen letölthető: Adobe Reader letöltése. Az E-Ticket egy teljes értékű elektronikus jegy, amely belépésre jogosít. Az E-Ticketen lévő számsor és vonalkód a rendeléssel kapcsolatos összes információt tartalmazza. Segítségével beazonosítható a jegy, ezért nincs szükség egyéb biztonsági jelre. A vonalkódot a rendezvény helyszínén belépéskor elektronikusan ellenőrizhetik. Felhívjuk figyelmét, hogy jelen E-Ticket önmagában érvényes és jogosít fel a belépésre. Semmilyen körülmények között ne engedje, hogy illetéktelen személy másolatot készítsen az ön E-ticketjéről! Mivel a vonalkód-olvasó rendszer nem lát különbséget másolt és eredeti vonalkód között, ezért mindig az elsőként beolvasott E-Ticketet fogadják el eredeti jegynek. Minden további, azonos vonalkóddal rendelkező E-Ticket másolatnak, azaz érvénytelen jegynek minősül.

A saját nyomtatású jegyek elvesztéséből, ellopásából, hibás nyomtatásából, lemásolásából, többszörös kinyomtatásából eredő következményekért és károkért felelősség kizárólag a vásárlót terheli. Az e-ticket belépőjegyet a Vásárló köteles kinyomtatva a Rendezvényre magával hozni. Vásárló tudomásul veszi, hogy az e-ticket-en található vonalkódot a Rendezvényszervező a Rendezvény helyszínén elektronikusan ellenőrizheti, amely azt azonnal érvényteleníti. A beléptetés az első érvényesítés alapján történik. Így az az első jegy érvényes, amelyet a Rendezvényszervező beléptető-rendszere az adott vonalkóddal beléptetésre elfogadott. Minden további belépési kísérlet érvénytelen és ezért eredménytelen lesz, felmutatójától a belépés megtagadható függetlenül attól, hogy az érvénytelen jegyet felmutató személye megegyezik-e az eredetileg az e-ticket belépőjegyet vásárlóval. Az ilyen okból történő kizárás miatt Szolgáltató kártérítésre nem kötelezhető.

15. SZÁMLA KIÁLLÍTÁSA
Társaságunk minden vásárlásról ún. e-számlát (elektronikus számlát) küld a Vevő által megadott e-mail címre.

Az elektronikus számla egy olyan számla, ami elektronikus jelek formájában tartalmazza a számla adatokat. Az elektronikus számla csak elektronikus formában állítható ki, továbbítható és tárolható, annak papír alapú módozata eredeti hiteles dokumentumként nem használható. Társaságunk az e-számlát a Vevő által megadott adatok alapján, automatikusan, e-számla szolgáltató (számlázz.hu, üzemeltető: KBOSS.hu Kft., adószám: 13421739-2-41, cégjegyzékszám: 01-09-303201, székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7/D.). közbeiktatásával bocsátja ki.

Vevő a vásárlási folyamat megindításával kifejezetten kijelenti, hogy elfogadja az e-számlát, illetve adatai átadását az e-számla szolgáltatója részére. 

Amennyiben a Vevő a számlán szerepeltetni kívánt vevői adatokat tévedésből helytelenül adta meg és a számla ezzel a helytelen tartalommal került kiállításra, úgy a Vevőnek egy alkalommal lehetősége van a számla módosítását kérni. A számviteli és adózási kötelezettségekre és határidőkre tekintettel a módosítási igényt a számla teljesítési dátumának naptári hónapjában, valamint az azt követő naptári hónap 5. naptári napján belül szükséges jelezni. A vásárló a számlamódosítási igényét az info@hockeystarsstudio.eu címre továbbított e-mailben kérheti.

A vásárlás elektronikus bizonylatait – kivéve, ha a jelen dokumentum ezzel ellentétesen rendelkezik – a Társaság a saját székhelyén, illetve a Tárhelyszolgáltatónál (DOTROLL Kft., Székhely: 1148 Budapest, Fogarasi út 3-5., adószám: 13962982-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-882068), a számlákat pedig elektronikus formában a Társaság Szamlazz.hu fiókjában őrzi meg (szamlazz.hu üzemeltető: KBOSS.hu Kft., adószám: 13421739-2-41, cégjegyzékszám: 01-09-303201, székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7/D.)

16. ESEMÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTEL
Az eseményen játékosként csak az a személy vehet részt, akinek a neve a jegy megvásárlása során a Vevő által megadásra került. A Társaságnak jogában áll az eseményre történő beléptetésnél megbizonyosodni arról, hogy az eseményen játékosként megjelenő személy azonos a jegyen feltüntetett személlyel. Amennyiben a játékosként megjelent személy nem egyezik meg a jegyen feltüntetett személlyel, akkor a Társaságnak jogában áll megtagadni a játékos eseményen történő részvételét.

17. ELMARADT ESEMÉNYEK
Amennyiben a meghirdetett határidőig kevesebb játékos jelentkezik az eseményre, mint a meghirdetett minimum létszám, vagy az esemény megtartásához szükséges technikai feltételek – a Társaságtól független külső okok miatt – nem biztosítottak, akkor az esemény nem kerül megtartásra. Ebben az esetben a Társaság az esemény elmaradására vonatkozó információ megismerését követően, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja az eseményre regisztrált Vevőket a Vevők által megadott e-mail címen és a Társaság valamennyi Vevőnek az esemény lemondásától (a Vevők felé küldött e-mail kiküldésétől) számított 5 banki munkanapon belül visszafizeti a részvételi díjat a részvételi díj megfizetésével megegyező módon.

Társaságunk az események megszervezésénél és lebonyolításánál – saját döntése alapján – jogosult alvállalkozó igénybevételére. Ebben az esetben Társaságunk az eseményért ugyanazon felelősséget vállalja, mintha saját maga szervezte és bonyolította volna le.

A Vevő a jelen ÁSZF elfogadásával hozzájárul ahhoz, hogy Társaságunk az események megszervezéséhez és lebonyolításához alvállalkozót vegyen igénybe.

A visszatérítés során a Társaság az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz.

18. ELÁLLÁS TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN
Abban az esetben, ha a vásárló terméket vásárolt, amelyre vonatkoznak a 45/2014. (II.26.) Kormányrendeletben szabályozott fogyasztói elállási és felmondási jog szabályai, akkor a Vevőnek a termék kézhezvételétől számított 14 munkanapon belül joga van a szerződéstől elállni, azaz a megrendelt Terméket hiánytalanul és eredeti, bontatlan csomagolásban visszaküldeni. 
Ez az ún. gondolkodási, illetve elállási idő. Ezen az időszakon belül a vásárlónak nem kell megindokolnia, miért lép vissza a vásárlástól.

Kézhezvételnek a futártól való átvétel napját tekintjük.
Elállás esetén a Terméket sértetlen (külső sérelmi nyomoktól, használattól mentes) állapotban, eredeti csomagolásban és az eredeti bizonylattal együtt kérjük központi címünkre elküldeni: Hockey Stars Studio Kft. 1068 – Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 2/4.

A termék visszaküldéséről a Vevő gondoskodik, az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült valamennyi költséget a Vevőnek kell viselnie. Utánvéttel visszaküldött csomagok átvételére nincs lehetőségünk.
Amennyiben a terméket határidőn belül visszaküldi, a megfizetett vételárat haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül megtérítjük. Online rendelés esetén, csomagküldő szolgáltatással átvett megrendelés esetén a vásárlástól való elállási szándékát kérjük írásban jelezze az info@hockeystarsstudio.eu e-mail címen.
Az elállás joga nem gyakorolható olyan Termék esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza

19. ESEMÉNYEKRE VONATKOZÓ ELÁLLÁSI RENDELKEZÉSEK
A Társaságunk által szervezett eseményekre szóló jegyek adott időpontra szólnak, ezért a Társaságunk által szervezett eseményekre szóló jegyek megvásárlása esetén a Fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási / felmondási jogát, mivel a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet ezt a jogot nem biztosítja szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződések esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki (45/201. (II. 26.) Kormányrendelet l pont).

Emiatt Társaságunknak az eseményekre szóló jegyeket nem áll módjában visszaváltani / a vásárlás értékét visszatéríteni, azt egy másik időpontra szóló jegyre kicserélni (az esemény elmaradása esetének kivételével).

Kérjük, figyelmesen nézze át a kosarát, mielőtt a “MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” gombra kattint! A kosárban egymás alatt felsorolva láthatja az Ön által kiválasztott jegyeket. Látható a kiválasztott esemény elnevezése, az esemény helyszíne, annak pontos időpontja. A részletes jegyinformáció mellett a jegy ára látható. A jegyek alatt látható a fizetendő végösszeg. A megvásárolt jegyeket sem cserélni, sem visszaváltani nem tudjuk! Amennyiben egy jegyet törölni szeretne a kosárból, kattintson a jegy bal oldalán lévő “X” „Töröl” ikonra.

A vásárlás a “MEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” gomb megnyomása előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható! 

A VEVŐ TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGE
Amennyiben a Vevőnek már az esemény időpontja előtt tudomása van arról, hogy az eseményre regisztrált játékos nem fog tudni részt venni az adott eseményen, akkor arról a Társaságot köteles haladéktalanul értesíteni – a Társaság megadott elérhetőségeinek valamelyikén – annak érdekében, hogy a Társaság amennyiben szükséges – az eseményen meg nem jelenő résztvevők miatt – időben módosítani tudjon az esemény lebonyolítási tervén, a csapatok létszámán, az egymás ellen játszó csapatok / sorok összeállításán.

Amennyiben a Vevő (illetve az eseményre regisztrált játékos) rendszeresen / egymás után több alkalommal 
– nem jelenik meg a Társaság által szervezett eseményen, vagy
– késve jelenik meg az eseményen,
akadályozva ezzel az esemény lebonyolítását – többek között, de nem kizárólag azzal, hogy a Vevő/eseményre regisztrált játékos hiányzása miatt nincs meg az esemény lebonyolításához szükséges minimum létszám, illetve késés esetén nem tud az esemény időben elkezdődni – akkor a Társaságnak jogában áll az adott Vevőt, valamint az eseményen résztvevőt (játékost) a későbbi eseményeken való részvételről átmenetileg vagy véglegesen eltiltani. Az eltiltás minden esetben egyedi mérlegelés alapján történik. A döntés meghozatalakor a Társaság figyelembe veszi az adott esetre vonatkozó részleteket / körülményeket.

20. A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
Számítógépén és valamennyi kommunikációs vagy informatikai eszközén tárolt adatainak védelme a Vevő felelőssége. 

A honlapot mindenki saját felelősségére használja! A honlap használatából adódó, valamint a honlaphoz való internetes csatlakozás miatt esetlegesen bekövetkező károkért a honlap tárhelyszolgáltatója (DOTROLL Kft., Székhely: 1148 Budapest, Fogarasi út 3-5., adószám: 13962982-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-882068), valamint a Hockey Stars Studio Kft. felelősséget nem vállal.

A honlapon történő vásárlás feltételezi, hogy a Vevő megfelelő ismeretekkel rendelkezik az internet nyújtotta lehetőségekről és azok korlátairól, melyeket tudomásul vesz és elfogad, különös tekintettel a technikai feltételekre, teljesítményekre és a működés kapcsán felmerülő esetleges hibákra. Vevő ezen kötelezettségének elmulasztásából eredő károkért Társaságunk nem vállal felelősséget.

A Társaság kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amelyet a Vevő, vagy harmadik személy szerződés-, illetve jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott.

Társaságunk nem felel a vis major-ból eredő, vagy egyéb, az irányításán kívül eső események okán bekövetkező károkért, ideértve, de nem kizárólagosan
– vírusok által okozott,
– az információtovábbítási késedelemből adódó,
– az adatok bárki által történő megváltoztatásából,
– a hokisziv.hu honlap használatából vagy üzemzavarából,
– szoftverhibából, internetes hálózat hibájából, egyéb technikai jellegű hibából eredő,
– vonal vagy rendszerhibából adódó
károkért. 

A Vásárló tudomásul veszi, hogy az internet sajátosságai miatt a rendszer folyamatos üzemeltetése a Társaság előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat. A Társaság ennek megfelelően nem garantálja a szolgáltatás és a kapcsolódó weboldal hibamentes és zavartalan működését, illetőleg, hogy a szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz.

A Társaság jogosult a szolgáltatás vagy a kapcsolódó weboldal karbantartása érdekében, vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt a szolgáltatást részlegesen vagy teljes egészében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.

A Társaság csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a vásárlási tranzakció értékét. 

A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Társaság nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a bankkártyával történő fizetés során vagy következtében keletkezik.

Az esetleges szállítási késedelem, vagy a megrendelés teljes meghiúsulása esetén a Társaságot kártérítési kötelezettség nem terheli.

A Társaság a weboldal működtetését mindig az aktuális érvényben lévő törvényi szabályozásnak megfelelően végzi. Az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, valamint a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) számú Korm. rendelet szabályai az irányadóak.

1. SZÁMÚ MELLÉKLET

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(Kérjük, csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza, ha árut vásárolt!)

„Címzett: Hockey Stars Studio Kft.
1068 – Budapest, Felsőerdősor utca 12-14 2/4.
info@hockeystarsstudio.eu
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére szerződés tekintetében:

Szerződéskötés (vásárlás) időpontja /átvétel időpontja:
A vásárláshoz tartozó számla száma: 
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A vásárláskor használt e-mail cím: 
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)”

ESEMÉNY SZABÁLYZAT

Hatályos: 2026.02.01-től

Jelen szabályzat ismerteti a Hockey Stars Studio Kft. („Társaság”, „Szervező”) által szervezett jégkorong eseményekre vonatkozó részletes szabályokat (beleértve az un. HSS Select eseményeket, amely eseményeket nem a Társaság szervezi, de amelyeken a Társaság a saját HSS csapatával részt vesz és ebben az esetben a Társaság a külföldi eseményen a saját HSS csapatával történő részvételt szervezi meg), amely – többek között – tartalmazza az eseményen történő részvétel feltételeit, az esemény során betartandó szabályokat, valamint a felelősségi viszonyokat a Társaság, az eseményre szóló jegy megvásárlója („Vevő”), valamint az eseményen résztvevő (játékos) vonatkozásában.

A Vevő tudomásul veszi, hogy a jegyvásárlás csak egyik előfeltétele az eseményen való részvételnek. Ezen túlmenően a Vevő – és az eseményen résztvevő (játékos) – köteles a jelen Esemény Szabályzatban foglaltakat betartani.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Vevő hozzájárul az eseményen résztvevőként regisztrált személy (játékos) eseményen való részvételéhez.

A Vevő kijelenti, hogy
– a jelen Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezően elfogadja és kötelezettséget vállal annak betartására,
– tudomásul veszi, hogy a jelen Szabályzat hatálya kiterjed az eseményen résztvevő játékosra, valamint az eseményen résztvevő egyéb személyekre (kísérő, néző) is,
– megismerte az eseményre vonatkozó részleteket (beleértve, de nem kizárólag: a tornán résztvevő ellenfél csapatok játékosainak egyesületi korosztályára és tudásszintjére vonatkozó információkat, a torna lebonyolításának rendjét, valamint a tornán alkalmazandó játékszabályokat),
– az eseményen résztvevő (játékos) elfogadja az esemény alatt a Társaság, az edzők és a játékvezetők instrukcióit,
– hozzájárul ahhoz, hogy nem megfelelő viselkedés (játékszabályok be nem tartása) esetén az eseményen résztvevőt (játékost) kizárhatják az eseményről.

FELELŐSSÉGVÁLLALÁS
A Vevő felelősséget vállal az eseményen résztvevő (játékos) magatartásáért és a nem megfelelő magatartásból okozott kárért.

NYILATKOZAT AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTRÓL
Vevő kijelenti, hogy az eseményen résztvevő játékos egészséges, fizikálisan és mentálisan felkészült az eseményen való részvételre. Az eseményen résztvevő személy egészségi állapotára vonatkozó esetleges speciális információkat a Vevő az esemény megkezdése előtt köteles a Társaság tudomására hozni. 

KÉP ÉS HANGFELVÉTELEKKEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
A Vevő 
– tudomásul veszi, hogy az esemény ideje alatt az eseményen résztvevő(k)ről, játékos(ok)ról kép- és hangfelvételek készülhetnek
– hozzájárul a kép- és hangfelvételek készítéséhez 
– tudomásul veszi, hogy a résztvevő(k)ről, játékos(ok)ról készült képeket, felvételeket reklámfilmben és más médiában promóciós célra a Szervező korlátlan ideig, ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja. 
– tudomásul veszi, hogy az esemény megrendezésének helyszínéül szolgáló jégpályán és a létesítményben külsős biztonsági kamerák felvételeket készíthetnek.

AZ ESEMÉNY MEGRENDEZÉSÉNEK HELYSZÍNT ADÓ LÉTESÍTMÉNYRE / HELYSZÍNRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
– Az esemény megrendezésének helyszínt adó jégpálya (továbbiakban: „Létesítmény”) csak rendeltetésének megfelelően használható. 
– Az eseményen résztvevő nem sértheti meg a vonatkozó hatályos jogszabályi előírásokat, rendelkezéseket, a jelen házirendet, valamint a Létesítményt üzemeltető házirendjében foglalt szabályokat.
– A Létesítmény házirendjét valamennyi résztvevő köteles a Létesítménybe történő belépést követően megismerni.
– A Létesítmény területén az eseményen résztvevő(k)nek, játékos(ok)nak a biztonságos működés érdekében, a Létesítményben dolgozók, valamint a Szervező kéréseit, utasításait és figyelmeztetéseit maradéktalanul teljesíteniük kell.
– A Létesítményt mindenki saját felelősségére használhatja, bármilyen, a jégen és a Létesítmény területén történő balesetért a létesítmény üzemeltetője, illetve a Szervező felelősséget nem vállal.
– A jégkészítés ideje alatt a jégen tartózkodni tilos és balesetveszélyes!
– Nem megfelelően viselkedő, alkohol vagy drog befolyásoltsága alatt álló személy a Létesítmény területén nem tartózkodhat.
– A Létesítmény területén dohányozni szigorúan tilos. Dohányozni csak az arra kijelölt külső területen lehet.
– A Létesítményen belül az eseményen résztvevő csak a közönség számára fenntartott területeken tartózkodhat / közlekedhet, minden műszaki és üzemi területre, kordonnal vagy egyéb módon jelzett lezárt területre bemenni és ott tartózkodni veszélyes és szigorúan tilos.
– Az elkerített területeken csak az arra illetékesek tartózkodhatnak.
– A szekrényekben, öltözőkben és ruhatárakban elhelyezett tárgyakért a Szervező, valamint a Létesítményt üzemeltető nem vállal felelősséget.
– A jégre cipővel, cigarettával, papírzacskóval, műanyagpohárral, csillagszóróval, petárdával, bármilyen csomaggal (hátizsák) vagy egyéb balesetveszélyes tárggyal rámenni szigorúan tilos.
– A Létesítmény üzemeltetője, valamint a Szervező a rend fenntartása érdekében intézkedésre jogosult a jégpálya egész területén.
– A Létesítmény területén mindennemű rongálás anyagi felelősséggel jár.

FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
A Társaság nem vállal felelősséget:
– az eseménnyel kapcsolatban az eseményen résztvevő (játékos) esetlegesen bekövetkező sérüléseiért, függetlenül attól, hogy a sérülés a játékos nem megfelelő magatartása, a játékszabályok be nem tartása miatt, betegség, egészségügyi probléma, vagy bármilyen más egyéb, a Szervezőnek nem felróható okból következett be,
– az eseményen résztvevő (játékos) felszerelésében bekövetkező sérülésekért, károkért,
– az eseményen résztvevő (játékos) egészségügyi állapotában bekövetkező esetleges állapotromlásért,
– az öltözőben hagyott tárgyakért / értéktárgyakért, azok eltűnéséért, vagy az azokban bekövetkezett esetleges károkért.
– a létesítményre vonatkozó szabályok be nem tartásából – az eseményen résztvevők (eseményen résztvevő játékos, valamint az egyéb résztvevők (kísérő, néző)) – esetlegesen bekövetkező sérüléseiért.

HOKISZÍV Eseményre történő jelentkezés esetén a Vevő tudomásul veszi, hogy a HOKISZÍV Események jégkorong játékok, azok nem minősülnek hivatalos jégkorong tornának, emiatt ezen Események nem kerülnek lejelentésre az MJSZ felé és a játékot vezető játékvezető nem az MJSZ által kirendelt játékvezető, valamint az Esemény ideje alatt nincsen a helyszínen kirendelt orvos. Baleset, sérülés vagy bármilyen egyéb orvosi ellátást igénylő esetben a Vevő feladata és felelőssége, hogy a játékos mielőbb megfelelő orvosi ellátásban részesüljön.

Tanfolyam esetén a Társaságnak jogában áll bármikor, a Vevő előzetes tájékoztatása, illetve hozzájárulása nélkül a tanfolyamot megtartó edző eseti, vagy állandó jelleggel történő helyettesítésére, másik, az adott tanfolyam megtartására előzetesen megnevezett edzővel legalább ugyanazon tudásszinten lévő edzővel.

HSS Select esemény esetén a Társaságnak jogában áll bármikor, a Vevő előzetes tájékoztatása, illetve hozzájárulás nélkül az eseményen résztvevő HSS csapatot támogató, korábban már megnevezett edző helyettesítésére, másik, az előzetesen már megnevezett edzővel legalább ugyanazon tudásszinten lévő edzővel. 

HSS Select esemény esetén amennyiben az Esemény több napos és az Eseményen résztvevő játékos bármilyen okból nem vesz részt az Esemény első napján, akkor a Szervezőnek jogában áll a játékos későbbi napokban történő részvételét megtagadni. Ebben az esetben a Vevő által az adott Eseményre vonatkozóan megfizetett díjat a Szervező teljes összegében visszautalja a Vevő részére.

Amennyiben a Létesítmény üzemeltetője a jégpályát bármilyen oknál fogva visszamondja, akkor azért a Társaság nem vállal felelősséget. Ebben az esetben az elmaradt esemény egy másik időpontban kerül megtartásra. A pót esemény megtartásának időpontjáról a Társaság legalább 5 nappal az esemény új időpontja előtt e-mail-en tájékoztatja a Vevőket.

ESEMÉNYEN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI
– Az eseményen kizárólag egészséges, fizikálisan és mentálisan az eseményen történő részvételre alkalmas játékos vehet részt.
– Az eseményeken kizárólag érvényes versenyengedéllyel és sportorvosi engedéllyel rendelkező, az MJSZ által működtetett egyesületi rendszerben jégkorongozó játékos vehet részt, aki az eseményre vonatkozóan a Szervező által meghirdetett, HSS Select esemény esetén a külföldi torna szervezője által meghirdetett – korosztályban versenyez (évben született). A sportorvosi engedélyt nem szükséges papír alapon a Szervező részére bemutatni, azt – szükség esetén – a Szervező a központi rendszeren keresztül ellenőrzi.
– Az eseményen való részvételhez a résztvevő köteles gondoskodni az MJSZ által, az adott korosztályra vonatkozóan előírt megfelelő védőfelszerelésről, valamint a jégkorongozáshoz szükséges egyéb felszerelésekről (pl.: aláöltöző ruházat, korcsolya, hokiütő stb.). Amennyiben az eseményen résztvevő játékos nem teljesíti teljeskörűen a felszerelésre vonatkozó követelményeket, akkor a Szervező eltilthatja a résztvevő játékost az eseményen való részvételtől. A védőfelszerelés minőségi követelményeinek teljesítésekor az MJSZ szabályzatában foglaltak az irányadóak.
A Szervező felhívja a Vevő figyelmét arra, hogy a Szervezőnél nincsen semmilyen tartalék védőfelszerelés, így a Szervező nem tud ilyen eszközöket a játékon történő részvételhez biztosítani.
– HSS Select esemény esetén a résztvevő köteles gondoskodni arról, hogy hivatalos dokumentummal (személyi igazolvány, útlevél) igazolni tudja a születési dátumát (amennyiben a tornát szervező meg kíván győződni arról, hogy a tornán résztvevő beletartozik a meghirdetett korosztályba)
– HSS Select esemény esetén a Vevő felelőssége arról gondoskodni, hogy az eseményen résztvevő játékosnak az esemény megrendezésének helyszínt adó országra kiterjedően legyen érvényes társadalombiztosítása / balesetbiztosítása.
– Az öltöző – amennyiben erre vonatkozóan a Szervező nem közöl eltérő időpontot – az esemény kezdete előtt 30 perccel foglalható el és az esemény befejezését követő 30 percig használható.

ESEMÉNYRE TÖRTÉNŐ ÉRKEZÉS
Amennyiben a Szervező az esemény leírásában nem közöl időpontot az eseményre történő érkezésre vonatkozóan, akkor általános szabályként az eseményen résztvevő (játékos) az esemény megkezdése előtt legalább 30 perccel köteles megjelenni az esemény helyszínén, annak érdekében, hogy az eseményre regisztrált résztvevők közül az eseményen ténylegesen megjelent résztvevők (játékosok) alapján a Szervezők véglegesíteni tudják az egymás ellen játszó csapatok összeállítását.

JÁTÉKIDŐ
Az esemény leírásban megjelölt játékidő a tapasztalatok alapján várható játékidő, amely ettől eltérhet. A Szervező nem vállal felelősséget a játékidő – a Szervezőtől független okok miatti – csökkenéséért (beleértve, de nem kizárólag az eseményen résztvevő játékosok később érkeznek, a jégfelújítást a Létesítményt üzemeltető nem végzi el időre, vagy a jég minősége az esemény kezdeti időpontjára nem áll megfelelő minőségben rendelkezésre).

RÉSZVÉTELI DÍJ / ESEMÉNYRE SZÓLÓ JEGY
A részvételi díj tartalmazza:
– a meghirdetett eseményen való részvételt, a Társaság által meghirdetett helyszínen, időpontban és időtartamban
– öltöző használatát

valamint:
„HOKISZÍV élmény játék” esetén:
– mez biztosítása az egymás ellen játszó csapatoknak
– játékvezető

Tanfolyam esetén:
– tanfolyam lebonyolításához szükséges tréning eszközök (bóják,  bója rendszerek, akadályok, kapuk, terelők stb.) biztosítása 
– edző

Georgia Kupa torna esetén:
– mez biztosítása az egymás ellen játszó csapatoknak
– a nyertes csapat(ok)nak érem, díjak
– játékvezető
– a verseny ideje alatt orvos vagy szakápoló

HSS Select esemény esetén:
– mez biztosítása a HSS Budapest csapatnak
– szervező részvétele és a csapat képviselete az esemény teljes idejére
– edző részvétele és a csapat képviselete a torna teljes idejére
– az esemény részletes leírásában szereplő egyéb szolgáltatások

A „HOKISZÍV ÉLMÉNY JÁTÉKRA” VONATKOZÓ JÁTÉKSZABÁLYOK
– Meghirdetett korosztálynak megfelelő méretű pálya (U8-U10: kispálya, U12+: nagypálya)
– Meghirdetett korosztálynak megfelelő méretű kapu: U8-U10: 54″ (intermediate), U12+ 72″ (felnőtt)
– Kispályás játék esetén: résztvevő játékosok számától függően egyszerre 2-2 vagy 3-3 mezőny játékos és 1-1 kapus játszik
– Nagypályás játék esetén: résztvevő játékosok számától függően egyszerre 3-3, 4-4 vagy 5-5 mezőny játékos és 1-1 kapus játszik
– Kispályás játék esetén percenkénti, nagypályás játék esetén 1,5 percenkénti sorcsere, a cserék közben a játék nem áll, a korongot rástartolással kell játékba hozni,
– Test-test elleni játék nem megengedett,
– Pattintott lévős nem megengedett,
– A játék gól esetén kezdőpont bedobással, érvénytelen gólnál a vétkes csapat kapuja mögé dobott koronggal folytatódik,
– Szabálytalanság esetén nincs kiállítás, a játék a korong valamely sarokba történő bedobásával folytatódik,
– Súlyos szabálytalanság esetén büntető lövés félpályáról felvezetve,
– Kispályás játék esetén nincs les, nagypályás játék esetén van les és alkalmazandó a tilos felszabadítás szabálya
– A cserét jelző dudaszó után a korong nem lőhető el. A dudaszó után kapuba érkező korong esetén nem érvényes a gól.

GEORGIA KUPA TORNÁRA VONATKOZÓ JÁTÉKSZABÁLYOK
U8-U10 korosztály
– Korosztálynak megfelelő méretű pálya (kispálya)
– Kapu mérete: 72″ (felnőtt méret)
– Kör-mérkőzések a szervezők által meghatározottak szerint
– Egyszerre 3-3 mezőny játékos és 1-1 kapus játszik
– Percenkénti sor csere, a cserék közben a játék nem áll, a korongot rástartolással kell játékba hozni,
– Test-test elleni játék nem megengedett,
– A játék gól esetén kezdőpont bedobással, érvénytelen gólnál a vétkes csapat kapuja mögé dobott koronggal folytatódik,
– Szabálytalanság esetén nincs kiállítás, a játék a korong valamely sarokba történő bedobásával folytatódik,
– Súlyos szabálytalanság esetén büntető lövés félpályáról felvezetve,
– Nincs les,
– A cserét jelző dudaszó után a korong nem lőhető el. A dudaszó után kapuba érkező korong esetén nem érvényes a gól.

Egyéb szabályok

CSAPATOK ÖSSZEÁLLÍTÁSA
– Az egymás ellen játszó csapatok és a csapatokon belül az egyes sorok összeállítása a Szervező feladata. Erre vonatkozóan a Vevő, illetve a játékon résztvevők instrukciókat a Szervezőnek nem adhatnak.
– Amennyiben a Szervező az Esemény leírásban lehetőséget ad arra, hogy a Vevő kérheti azt, hogy az általa regisztrált játékos mely más játékos(ok)al játszon egy sorban, akkor a Szervező a kéréseket megpróbálja – a lehetőségeihez mérten – teljesíteni, de nem vállal kötelezettséget arra, hogy valamennyi kérés / valamennyi Vevő kérését teljesíteni tudja. A csapatok és azon belül az egyes sorok összeállításánál – a minél kiélezettebb játék elérése érdekében – a Szervező fő szempontja az, hogy egyenlő erősségű csapatok / azon belül egyenlő erősségű sorok kerüljenek összeállításra. Amennyiben a Szervező úgy gondolja, hogy az adott kérés teljesítésével sérül az egyenlő erősség elve, akkor az adott kérést nem teljesíti.
A Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szervező nem teljesíti a kérését, akkor az nem minősül a Szervező részéről szerződésszegésnek, így a Vevő erre hivatkozva nem állhat el a szerződéstől.

– Az eseményen résztvevők az eseményen játszó csapatoknak, játékosoknak, a játékvezetőnek utasításokat nem adhatnak.

– Az Esemény idejére a Szervező által biztosított mezeket az eseményen résztvevő köteles az esemény befejezését követően a Szervezőnek visszaszolgáltatni. Amennyiben a mez nem kerül leadásra és a Vevő a mezt a felszólítást követően 14 napon belül nem szolgáltatja vissza, akkor a Szervezőnek jogában áll a mez árát (15.600 Ft) a Vevő részére kiszámlázni.

Az itt nem szabályozott kérdésekben, valamint a játék során alkalmazandó szabályokban az MJSZ mindenkor hatályos, az adott korosztályra vonatkozó versenyszabályzata az irányadó. Külföldi HSS Select esemény esetén a tornát szervező ország hatályos jégkorong versenyszabályzata az irányadó.